Navigáció: Kezdőlap / Megyei hírek / Csűrszínház, 2018

Csűrszínház, 2018

Elkészült a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház 2018-as évadának műsorkínálata. A szinte teljesen végleges programot sajtótájékoztató keretében az idei évad összeállítói ismertették szerdán délelőtt a marosvásárhelyi Spectrum Színház előcsarnokában. A résztvevőket a szervezők társaságában a Csűrszínház létrehozásának ötletgazdája, a Mikházi Csűrszínházi Egyesület elnöke, Szélyes Ferenc színművész üdvözölte, ő mutatta be részletesen a várható programot is.

– Örömmel mondhatjuk, hogy a 2018-as műsorkínálat majdnem teljesen elkészült. A sorrendben első eseményre június 1-jén, pénteken délelőtt 11 órakor kerül sor, akkor a Maros Művészegyüttes adja elő Petőfi Sándor János vitézét Novák Ferenc rendezésében és koreográfiája szerint, de Kolozsvárról is érkezik egy gyermekkórus, és lesznek egyéb programok is. A művészegyüttes ráadásul elvállalta, hogy előadás előtt közös kalákában kitakarítja a Csűrszínházat.

Egy hónappal később, június 29-én, pénteken 18 órakor kezdődnek a Csűrszínházi Napok, a rendezvény keretében nyárádmenti alkotók gyűjteményes kiállításával is várjuk az érdeklődőket. Tordai Levente a nyárádmenti alkotótáborok és a tárlat szervezője is, ezen táborok résztvevőinek alkotásaiból válogattuk ki a kiállítás anyagát, a téma: nyárádmenti tájak, emberek. Aznap 19 órakor Marosán Csaba fiatal kolozsvári színművész adja elő Arany János-estjét, 21 órakor pedig a budapesti Nemzeti Színház társulata játssza Szergej Medvegyev Fodrásznő című drámáját Viktor Rizsakov rendezésében. Az előadást már a tavaly meghívtuk, akkor baleset miatt nem tudtak jönni. A produkció öt évvel ezelőtt készült, a pécsi fesztiválon első díjat nyertek vele. Június 30-án, szombaton 18 órakor a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Szatmárnémeti Harag György Társulat szervezésében kerül sor a Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak című Dsida-estre, 20 órától pedig Tamási Áron Csalóka szivárvány című művét mutatja be a Csíki Játékszín Parászka Miklós rendezésében. Vasárnap gyerekdélelőttre várják a kicsiket és nagyokat.

Július 14-én délután 6 órától ismét sor kerül a kortárs zene napjára a marosvásárhelyi Rocksuli szervezésében. Ilarie Robert elmondta, második alkalommal szervezik a koncertnapot, a főzenekar idén a kolozsvári Knock Out együttes lesz, mellettük a rocksulisok mutatják be fejlődésüket, illetve fellépnek a Rocksuli nyárádremetei diákjai, valamint a nyárádszeredai Strangers zenekar. Utóbbi formáció a Peron Music Alapítvány által szervezett vetélkedőn nyerte ezt a lehetőséget.

Július 21-én este 8 órától a soproni Petőfi Színház, a Csavar Színház, a Malom Színház, a Forrás Színház és a Csűrszínház szervezésében egy kiváló színészpár adja elő Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című előadását Pataki András rendezésében. Az előadást Sopronban készítik elő, csak a főpróba lesz Mikházán, a produkciót szombaton este egyetlen előadásként mutatják be felvidéki magyar színművészek.

Augusztus 11-én eleddig a római fesztivált tartották Mikházán, ennek a címe idén 6 R régészet napjára változott. Az okokkal, illetve a kínálattal kapcsolatosan Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója és Pánczél Szilamér régész, a római fesztivál ötletgazdája nyilatkozott. Mint megtudtuk, a múzeum nyolc éve van jelen Mikházán, idén hatodik éve partner ennek a napnak a megszervezésében. Az idén régészet napjává lett a római fesztivál, mert a költségvetés-csökkenés ezt a rendezvényt is érintette, és nincs akkora anyagi háttér, hogy a hagyományőrző együtteseket meghívják. Remélik, hogy a következő évben ez megváltozik, hiszen az ilyen jellegű rendezvények fontos turistacsalogató események lehetnének, ezért támogatásukat kérni fogják – Szovátának szüksége van egy olyan kiegészítő kulturális központra, amely tovább színesíti a Nyárádmentét. Pánczél Szilamér elmondta továbbá, hogy idén kiemelten a régészetről szeretnének beszélni, bemutatni ezt a munkát. Továbbra is több helyszínen zajlik az egész napos program: a kolostorban, a csűrszínházi udvaron, a régészeti parkban. Számos rendezvényre, múzeumpedagógiai tevékenységre kerül sor, és remélik, hogy a frissen alakult Militens Marisiensis római hagyományőrző csapat is részt vesz a rendezvényen – ami a viszonylag költséges bemutatók egy anyagilag még megvalósítható eseménye lehet. Egész napos családias fesztivál, színfolt, idegenvezetés, színes kép arról, hogy mit csinálnak a régészek minden évben több hónapon keresztül Mikházán – erről fog szólni a régészet napja.

Augusztus 20-a és 25-e között diákszínjátszó tábor lesz Mikházán. Vajda György, a szervező Artecotur Egyesület vezetője elmondta, tavaly nem sikerült megszervezni a tábort, de az idén új támogató érkezett, így sor kerülhet a rendezvénysorozatra is, hiszen Mikháza, a Csűrszínház kiváló helyszín és alkalom erre.

A Csűrszínház idei évada szeptember 1-jén, szombaton ér véget, ekkor lesz a hagyományos gazdanap. Az RMGE-Maros által szervezett eseményt fiatalos lendülettel próbálják továbbvinni – hallottuk a sajtótájékoztatón.

K. Nagy Botond
Népújság

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére