Navigáció: Kezdőlap / Egyéb / Teleki Gemma a nyolcvanas években

Teleki Gemma a nyolcvanas években

Teleki Gemma a nyolcvanas években, halottak napja előtt virágot árul Marosvásárhelyen, megszokott helyén, a Bolyai utcában, fotó: id. Bach Lóránd
Forrás: Marosi Ildikó: Örökbe hagyott beszélgetés gróf Teleki Mihállyal – Argumentum Kiadó, 1999

Gemma (írta: Sebestyén-Spielmann Mihály)

Abban a Bolyai utcai kapualjban most már akárki állhat, bárki bármit áruljon is – számunkra mindig Ô áll ott, kissé hajlott háttal, ô ül ott egykedvû vigyázással, virágok a háta mögött, a kapu titkos szögeire fölaggatva szalmavirág koszorúk, és fonott kosarakban szépen felkínált zöldségek, primôrök, késô ôsszel még friss nyári ízeket idézôk. Targoncáján az örökkévalóság egyensúlyoz.

Abban a Bolyai utcai kapualjban, amely mögött szedett-vedett udvar nyílik, s az újabb lakók – jövevények, szélfútta törpék, percek koldusai – azt sem tudják, kicsoda ez a különc öregasszony, aki télen- nyáron mezítelen lábszárral áll rendületlenül. Leginkább azt a sárga egyemeletes barokk épületet nézi, ahol valami könyvtár van.

Abban a Bolyai utcai nézésben benne találtatik a 20. századi Erdély sorsfordulóit átélô bölcsessége. A felszegett jellegzetes nemes állban a nihil megvetése. Ahogy semmiféle piszok, piszkálódás, hivatali packázás nem ért fel hozzá. Jöhetett a háború, kitelepítés, invázió, lefokozás, megalázás, kihívás. Maradt és dolgozott.

Nemes szôlôfajtához volt hasonlatos. A szôlôskertek királynôje. Avagy a virágoskertek grófnôje. A föld közelében érezte igazán jól magát. Mint a mesebeli parasztok. A megdolgozott föld éhsége-ékessége éltette.

Hatalmas szalmakalapja alól kipillantva, olyik vevôvel németül, másikkal franciául szólt. Holott a Mezôségen, Sáromberkén élt, 1945 után kényszerlakhelyen, aztán Vásárhelyen – a Tékában egy benyílóban, a szekrény tetején aludt -, egy pincelakásban, kertben, melegházban. A honi nyelveken természetesen szólott. Ámbár senki nem tanított neki multikulturalitást. Benne lehetett a vérében, neveltetésében. Ahogyan ôsei, rokonai az ország dolgát intézték három századon keresztül Bécsben, Budán, Pozsonyban, Kolozsvárott, Pesten, Berlinben.

Családjának utolsó, Erdélyben élô tagja volt. Másutt – túl az Óperencián – és innen a Lajtán-Majnán-Rajnán, számosan élnek, gyermekei is három országban, mégsem gondolt arra, hogy kilépjen Erdélybôl,
amely Mihály nevû ôsét, az utolsó igazi fejedelem sógorát gazdaggá, nevezetessé tette. Sorsa, sorsuk egybemosta ezzel a lecsípett kisvilággal, szépséges-kegyes-kegyetlen Provinciával.

Abból a Bolyai utcai kapualjból figyelt minket, tudtuk. Mindig úgy éreztem, hogy valaki munkánkat, létünket, könyvtári mindennapjainkat kíséri tekintetével. Figyel, felügyel – miként sáfárkodunk a Sámuel nevû ôsétôl örökbe hagyott becses portékával, birtokkal, szellemi jószággal.

Ez a tekintet hunyt ki. 94 évet élt – élte nagyobbik felét egy olyan világban, amely nem ismerte el örökölt rangját, vagyonát, címeit. De mi, vásárhelyi halandók, ismerôsök, felnéztünk reá. Az egyenes gerincet tiszteltük, amely nem hajlott meg, nem törött ketté a történet ólomcsizmái alatt.

Eleresztett volna végleg?

Nem, nem hihetjük. Utódai, nemzetsége éppen 12 évvel ezelôtt tért vissza Erdély nemzetiségi közéletébe. Alapítványt tettek a szellemi hagyaték gondozására, fejlesztésére. Ebben benn van az ô akarata is.

Gemma néni hátratett fél kézzel, kissé kacsázva betér a családnevét viselô könyvtárba. Másik kezében az elmaradhatatlan kosár. Egy csokor szalmavirágot húz elô, amikor senki sem látja, és leteszi a polc szélére.

Nem búcsúzik. Jelzi – ezután is rajtunk a szeme.

*

Gróf széki Teleki Gemma 1907-2001.

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Szólj hozzá

E-mail címed nem közöljük nyilvánosan.A kötelező mezőket * jelöli *

*

Az oldal tetejére