Navigáció: Kezdőlap / Egyéb / A visszaszolgáltatás hóhérai

A visszaszolgáltatás hóhérai

Az útjában mindent eltipró szuronyhengernek bizonyul Romániában a 2015-től erőteljesen tapasztalható visszaállamosítási folyamat, melynek áldozatai között előkelő helyen állnak az egykori magyar arisztokrácia leszármazottjai és a történelmi egyházak.

E kétségkívül alaposan megtervezett folyamat a tavasz beköszöntével újabb jogi nonszenszként is oktatandó gyöngyszemekkel szolgált. Háromszéken az árkosi Szentkereszty bárók egykori kastélya amúgy is hányatott visszaszolgáltatásának történetében nyílik egy újabb elkeserítő fejezet, míg Közép-Erdélyben Bánffy Dénes egykori mezőgazdasági miniszter leszármazottjainak eddig is eléggé kalandos vagyonvisszaszerzési harca élesedik tovább, az ítélőszékek több szempontból is kirívóan gyanús segédletével.

Mindezek ráadásul éppen az erdélyi arisztokrácia huszadik századi történelme egyik legsötétebb napjának –„a címerek golgotája” néven ismertté vált, egy éjszaka alatt elvégzett kitelepítés és vagyonelkobzás – hetvenedik évfordulója környékén, mintegy sötét ajándékként, kerültek nyilvánosságra. Mind az árkosi, mind a Fehér megyei fejlemények újabb példái az ingatlanrestitúció nagyjából három évvel ezelőtti leállása után beindult folyamatnak, ami mára szalagon gyártott, szinte azonos érvekkel, „bizonyítékokkal” alátámasztott döntések sorát eredményezi. A már említett két eset mellett csak a tavalyi évben három ilyen kirívó döntéssel is találkozhattunk: a Székely Mikó Kollégium fellebbviteli tárgyalása, a Batthyaneum könyvtár vissza(nem)szolgáltatása, és nem utolsósorban a Bánffy család Maros megyei erdeinek újbóli államosítása.

Összehangolt folyamatról van szó, melynek egyetlen célja a restitúció előtti állapotok minél szélesebb körű visszaállítása, és ezt az érvrendszer is mutatja, melyre a bíróságok építkeznek. Nem restellnek szemrebbenés nélkül elfogadni olyan bizonyítékokat is – az egykori kommunista népbíróságok hozta ítéleteket –, amelyek egy egészséges országban már rég a történelem szemétdombjára kerültek volna, vagy legfennebb jogi kuriózumként mutogatnák azokat. Az 1950-es években lezajlott, egyértelműen koncepciós perekben született ítéleteknek, amelyek az új, szovjet mintájú rezsim konszolidációját szolgálták, kihasználva a háborús bűnös fogalma körüli zűrzavart is, egy demokratikus állam egyetlen bírósága számára sem szabadna mérvadóaknak lenniük. Mégis, közel harminc évvel a rendszerváltás után kőkemény érvnek számítanak, amely alapján egy tollvonással emberek foszthatóak meg a vagyonuktól, pusztán a származásuk miatt.

A folyamat összes okát nehéz lenne azonosítani, de feltételezhetjük, hogy az egyik legfontosabb ezek közül, hogy a 2007-es uniós csatlakozás környékén „jófiúként” viselkedő Románia látható és láthatatlan vezetői észbe kaptak: nagy gond lehet abból, hogy Erdélyben a magyarság – főképp a jelenleg is gyanús grófok, bárók, az egykori népnyúzó „elemek” leszármazottjai – túl sok vagyonra és persze befolyásra tesznek szert. Egy ilyen kincset az államnak vétek lenne kiadnia a kezéből vagy nem visszaszerezni jogi csűrcsavarokkal.

Nagy D. István – 3szek.ro

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Szólj hozzá

E-mail címed nem közöljük nyilvánosan.A kötelező mezőket * jelöli *

*

Az oldal tetejére