Navigáció: Kezdőlap / Városi hírek / Szászrégeni csapat az Örökségünk őrei székelyföldi regionális döntőjének nyertese

Szászrégeni csapat az Örökségünk őrei székelyföldi regionális döntőjének nyertese

A Kemény-kastély őrei,

a szászrégeni Lucian Blaga Technológiai Líceum csapata nyerte az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! országos örökségvédelmi verseny székelyföldi regionális fordulóját, és egyben a brüsszeli tanulmányutat. A kolozsvári országos döntőbe a nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum csapata és a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum csapata is továbbjutott.

„Az Örökségünk őrei mozgalom olyan generációt nevel, amely fontosnak tartja épített örökségünk megbecsülését, és amely nemcsak nyilatkozatokban, hanem tettekben is hozzájárul annak védelméhez. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben indította útjára az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! elnevezésű programot, amely nagyon hamar egész Erdélyt lefedő mozgalommá nőtte ki magát, és amelyet ma már európai sikertörténetként, példaértékű programként említenek az Európai Unióban. Nagy öröm számunkra, hogy idéntől Kovászna megye is bekapcsolódott az első hivatalosan elismert műemlékvédelmi versenybe, megmutatva Székelyföld kincseit, bebizonyítva, hogy értik és tudják, hogy mindnyájunk közös feladata megőrizni és továbbadni azt, amit az erdélyi magyarság teremtett” – mondta el Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.

A csapatokat köszöntötte Fejér László szenátor, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke, Csép Andrea Éva képviselő és Kiss Imre főtanfelügyelő is, Novák Zoltán Csaba üzenetét pedig munkatársa tolmácsolta.

„Ez a vetélkedő mindenki számára nyereség. Elsősorban a fiatalok számára, akik nemcsak történeti tudással gazdagodtak, hanem tapasztalatokat szereztek arról, hogy miként lehet egy kulturális örökségről gondoskodni. Ugyanakkor a magyar közösség is gyarapodott azáltal, hogy gyermekeink továbbviszik ezen kulturális örökségek értékét és történetét. Újból bebizonyosodott, hogy itthon, Erdélyben sok mindenre lehetünk büszkék, azonban lehetőséget kell teremtenünk arra, hogy a kulturális örökség hasznosítása a fiatalok elképzelései mentén történjen, csak így fogják magukénak érezni, csak így fognak tenni értük” – mondta el Csép Éva Andrea képviselő a versenyre reflektálva.

A fél éve tartó verseny regionális döntőjén négy csapat méretkezett meg az országos döntőbe való továbbjutásért a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban, ahol a szakmai zsűri az eddigi tevékenységüket és az örökbe fogadott épületet bemutató rövid produkciót értékelte.

Döntésük alapján a székelyföldi regionális döntő nyertese a szászrégeni Lucian Blaga Technológiai Líceum, csapatuk a marosvécsi Kemény-kastélyt fogadta örökbe. Jutalmuk a Winkler Gyula parlamenti képviselő által felajánlott brüsszeli tanulmányút. Emellett az országos döntőbe jutott a nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum csapata, amely a nyárádszentlászlói unitárius templomot mutatta be, és a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumé, amelynek védence a minorita rendház. A döntőn részt vett még a Székely Katonanevelde épületét örökbe fogadó Nagy Mózes Elméleti Líceum csapata is.

A három regionális döntő nyertesei április 7-én méretkeznek meg az országos díjért Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.

Népújság

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére