BALESET KÖZLEKEDÉS Halálba visz a gépkocsivezetési kultúra hiánya – több oka lehet a romániai sofőrök által Nyugaton okozott számos balesetnek

Egyre gyakrabban okoznak súlyos balesetet az országból Nyugat felé tartó vagy onnan visszautazó romániai gépkocsivezetők. A tragédiák okát nagyrészt a vezetési kultúra hiányában kell keresni. Szakemberek szerint a túlzott sebesség, a felelőtlen telefonhasználat és a fáradtság a három legfőbb tényező, amely végveszélybe sodorja a romániai sofőröket és áldozataikat.

A csütörtökön eltemetett Rotund Rozaliát egy egész cigánysor siratja és gyászolja a Maros megyei Magyarón. A helyiek körében Larisaként ismert 37 esztendős asszony a jobb megélhetés reményében indult útnak a múlt héten Németországba. A falu- és környékbeli vendégmunkások egy bölkényi sofőrt fogadtak fel, hogy kisbuszával juttassa el őket az eperföldekre. Csakhogy nem értek célba, mert Frankfurt környékén, Limburg an der Lahnban balesetet szenvedtek. Az ütközés oly nagy volt, hogy a nyugat-európai vendégmunkára visszajáró nő kirepült az ablakon és szörnyethalt. A gépkocsivezető és a többi utas – köztük Larisa fia és testvére – súlyos sérülésekkel kórházba kerültek. „A kórházban lévő fia napokig nem is tudta, hogy az anyja meghalt, a lánya meg itthon volt sokkos állapotban. Öt éve jár ki Németországba dolgozni, hol epret szedett, hol betegeket gondozott, ő tartotta fenn a családot, és most elment…” – kesereg könnybe lábadt szemekkel sógornője, Doina Oprea. A baleset óta mindenkit kiengedtek a kórházból, így az özvegyen maradt férj és az elárvult fiú is ott lehetett a nő csütörtöki temetésén. A magyaróiak balesete ügyében még több kérdés tisztázatlan. Számos korábbi, Ártándtól nyugatra történt karambolról viszont egyértelműen kiderült, hogy a romániai sofőrök hibájából történt.

Gyakori jelenség, hogy hullafáradtan, szinte megállás nélkül tekerik le a több száz vagy akár ezer kilométert a külföldön dolgozó romániai munkások. A megélhetésért utazó személyeket gyakran éri baleset, hiszen a kisbuszt vagy olyan társuk vezeti, aki ugyanúgy végigdolgozta a műszakot, vagy pedig olyan személy ül a kormány mögé, aki tapasztalatlan sofőrnek számít. Egyenes(b)en a végzet felé Mint emlékezetes, ezelőtt egy évvel, 2018 májusában egy vendégmunkásokat hazaszállító kisbusz sofőrje a magyarországi 4-es főúton, Budapest és Szolnok közt, Ceglédbercelnél okozott balesetet, melyben kilenc személy vesztette életét. A tragédiát a sofőr élőben közvetítette – minden bizonnyal azért nem vette észre a vele szembe jövő teherautót, mert miközben hangosan szólt a zene, a telefonjára figyelt, amelyet élő Facebook-közvetítésre használt vezetés közben. A fiatal dicsőszentmártoni sofőr nagy sebességgel előzésbe kezdett, és frontálisan ütközött a szemből jövő, homokot szállító kamionnal. A jármű vezetője és a nyolc utas a helyszínen életét vesztette. Mindannyian vendégmunkások voltak a Maros megyei Mikefalvához és Ba- lavásárhoz tartozó kisebb falvakból. A magyarországi sajtó utólag kiderítette, hogy egy korábbi baleset miatt a rendőrség felfüggesztette a gépkocsivezető jogosítványát, a Volkswagen Transporternek pedig hiányzott az érvényes műszaki ellenőrzése. A ceglédberceli eset után a román belügyminisztérium és a rendőrség kampányt indított az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen. A belügyi tárca közösségi oldalán arra kérték a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá az autóbuszok, trolibuszok, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, hogy vezetés közben használják a telefonjukat. Ha pedig a sofőr a felszólítást követően sem teszi félre a telefont, azonnal jelentsék a segélyhívó számon. A rendőrség egy petíció aláírására buzdított, melynek azt a címet adták: „Megállj a volán mögül indított élő Facebook-közvetítéseknek! Lájkold az életet!” A felhívás szinte hiábavalónak bizonyult; számos esetben a vezető melletti vagy mögötti utas az, aki élő közvetítésre buzdítja a sofőrt. Idén februárban a Gyalu és Aranyosgyéres közötti A3-as autópályán történt balesetnek lehettek szemtanúi azok, akik Facebookon követték a külföldön dolgozó romániai vendégmunkásokat szállító kisbusz sofőrjének „hőstetteit”. A hírtelevíziók által is bemutatott felvételen látható, hogy az előzésben lévő jármű a menetirányokat elválasztó szalagkorlátnak csapódik, aztán felborul. A balesetben a sofőr és a mikrobusz négy utasa megsérült. „Miért éppen velünk történne meg?” Zerkovitz Dávid magyarországi közlekedéspszichológus szerint az egyre szaporodó „telefonos balesetekre” jellemző, hogy a sofőr nem észleli igazán a beszélgetés kockázatát. Sokszor telefonálunk vezetés közben. Főleg ha valaki ezt naponta csinálja, akkor az ember rutinérzete okoz egyfajta hamis biztonságérzetet, és szép lassan leszokik arról, hogy igazából odafigyeljen olyan dolgokra, amelyekre kevésbé gyakorlottan jobban megpróbál figyelni” – fejtette ki a szakember. Szerinte a legtöbb gépkocsivezető hiába hall szinte hetente ilyen jellegű balesetekről, túlnyomó többségük olyan pozitív jövőképpel van megáldva, mely alapján azt hiszi, hogy bárkivel, csak éppen vele nem történhet ilyesmi. Az ember sokszor hajlamos magát túl-, a kockázatot pedig alulértékelni. „Tudni kell, hogy sok ember, aki ilyenkor a telefonhoz nyúl, és üzenetet ír, vagy videózni kezd, nem úgy méri fel a helyzetet, hogy tudja, mekkora kockázatot vállal, hanem sokszor bele sem gondol – az emberi agy így működik. Száz esetben kilencvenkilencszer nem lesz belőle probléma, és ez az agyat arra tanítja, hogy századszorra is meg lehet csinálni” – fejtette ki az Origo.hu oldalon Zerkovitz Dávid. Taccsra tett rendőrautó, halálba küldött öregasszony Április 9-én a németországi Würz-burg mellett egy futárcég nagyváradi autója rohant fékezés nélkül egy szabályosan megálló kamionba. A sofőrt kómás állapotban kórházba szállították. Május 8-án Ausztriában egy román kisbusz figyelmetlen vezetője egy korábbi balesethez kiérkező rendőrautót söpört félre az útból. A forgalmat elterelő hatósági személyeknek az volt a szerencséjük, hogy nem tartózkodtak a totálkárossá tett rendőrautóban, illetve időben félreugrottak a még csak lassítani sem próbáló román sofőr útjából. Megjegyzendő, hogy az első karambol egyik főszereplője is egy román kamionsofőr volt. Alig néhány nap után egy másik romániai kisbusz is halálos balesetet okozott Németországban. Május 12-én Landau tartományban egy román rendszámú mikrobusz lesodródott a sávjáról, és előbb egy Skoda Fabiával, majd egy BMW-vel ütközött frontálisan. A Skoda egyik utasa, egy 78 éves nő a helyszínen életét vesztette, másik kettő súlyosan megsérült. Szintén súlyos sérülést szenvedett a BMW vezetője, akárcsak a román kisbusz három utasa. Útjaink sincsenek, mint ahogy vezetési kultúránk sem Több oka is van annak, hogy a romániai gépkocsivezetők rendkívül sűrűn okoznak balesetet Európában – állítja Gavril Şimon. A Maros megyei közlekedésrendészet korábbi parancsnoka, aki nyugalmazása óta sofőriskolát vezet, a Krónikának elmondta, hogy mindenekelőtt a sebesség hajszolja a hazai gépkocsivezetőket a halálba. „Átlépve a magyar határt, a zsúfolt és csapnivaló utak helyét az autópályák veszik át: ilyenkor mindenki felszabadul, és keményen megnyomja a gázpedált. Nemcsak a sebességkorlátozást nem tartják be, de a követési távolságot sem. Ugyanakkor sokan felelőtlen előzésbe kezdenek. Egyszóval hiányzik a vezetési kultúra” – foglalta össze a gondokat a marosvásárhelyi szakember. Gavril Şimon szerint az sem mellékes, hogy a romániai sofőrök, ha lehet, akár Hamburgig is megszakítás nélkül levezetnék a rendkívül hosszú utat. Nem költenek szállásra, de még csak a parkolókban sem alusszák ki magukat. Mindez az amatőr gépkocsivezetőkre érvényes, hiszen a hivatásosak nemigen kockáztatnak, tudják, hogy a tahográf ellenőrzése során a legapróbb turpisság is kiderül. Ez pedig a jogosítványukba, sok-sok euróba és akár az állásukba is kerülhet. „És van még egy jelenség, amit naponta megtapasztalok: mindenki úgy vezet, hogy közben a fülénél a telefon. Holott lehet szereltetni kihangosítót, vagy le lehetne húzni az út szélére” – jegyezte meg a volt rendőr. A jelenleg gépkocsivezető-oktatóként dolgozó Şimon véleményét osztja Lucian Chiciudean is, aki kamion-, illetve buszsofőrként húsz éve járja Európát. A marosvásárhelyi hivatásos gépkocsivezető szerint a romániai sofőrökben nem tudatosul, mi történhet, ha fáradtan ülnek a kormányhoz, vagy ha telefonjuk gombjait nyomogatják vezetés közben. „A mentalitással van gond: azt hisszük, Nyugaton is úgy lehet viselkedni a közutakon, mint itthon” – vélekedett lapunknak Lucian Chiciudean, aki szerint a hazai vezetési kultúra évtizedekkel a nyugati mögött „kullog”.(Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronika.ro/erdelyi-hirek/halalba-visz-a-gepkocsivezetesi-kultura-hianya-n-tobb-oka-lehet-a-romaniai-soforok-altal-nyugaton-okozott-sulyos-balesetek-nagy?fbclid=IwAR0GTj2oiNZXpHtaCEB-5gm1zI32FD-52FS_u3HrPOnWWfqwuVqKHYfAZUo)

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghatározták az 1849. július 30-31-én lezajlott segesvári csata pontos helyszínét.

Régészeti módszerekkel meghatározták az 1849. július 30-31-én lezajlott segesvári csata pontos helyszínét – nyilatkozta vasárnap …