Bukaresti fiatalok rongáltak a Gyimesi-hágón

Megrongálta szombat délután három bukaresti fiatal a Gyimesi-hágón elhelyezett kopjafa melletti tájékoztató táblát. Az esetről egy olvasónk számolt be, aki fotókat is készített a tettesekről. Beszámolója szerint a fiatalok autója elakadt a földúton, a kerekek a sárba ragadtak, nem tudtak tovább haladni.
Ekkor letörték a kopjafa melletti tájékoztató táblát megtámasztó lécet, és ennek segítségével próbálták a gépkocsit kiszabadítani. „Nem tudjuk, hogy végül a tábla tönkretétele után sikerült-e a deszkával az autót kihúzni, viszont őket a kártétel nagyon nem izgatta” – írta olvasónk.
A kopjafát 2010-ben Sebő Ödön főhadnagy emlékére állították, aki 1944 őszén egy maroknyi magyar honvéd élén ezen a helyen tartóztatta fel három hétig az előre nyomuló vörös hadsereget.

Fotó: Iszlay Gergő
Maszol.ro

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghatározták az 1849. július 30-31-én lezajlott segesvári csata pontos helyszínét.

Régészeti módszerekkel meghatározták az 1849. július 30-31-én lezajlott segesvári csata pontos helyszínét – nyilatkozta vasárnap …