Navigáció: Kezdőlap / Erdélyi hírek / Csíki Sör: tömegnyomor után csoda a sorsoláson

Csíki Sör: tömegnyomor után csoda a sorsoláson

Nem csitul Erdélyben a vita a Csíki Sör tegnapi, botrányosra sikerült reklámakciója kapcsán. Mint tegnap megírtuk, a vállalkozás ingyenes eszem-iszomot hirdetett a csíkszentsimoni sörgyárban, de annyi nyerő kupakot (egyes hírek szerint négyszázezret!) adtak ki, hogy a szerencsés nyertesek egyszerűen nem fértek be a gyár területére. Szemtanúk szerint még a csíksomlyói búcsú vagy a pápalátogatás idején sem volt ennyi autó a térségben. Lapunk úgy tudja, Magyarországról is sokan hoppon maradtak – Mátészalkáról például egy 43 fős autóbusz indult, tele nyertes kupaktulajdonossal, de a járművet a rendőrök visszafordították a település előtt, így nem jutottak el a rendezvényre. A csalódottak egy része most pertársaságba tömörülne és jogi eljárást fontolgat, mert a sörgyár az akciójában garantált nyereményként hirdette a tízezer forint értékű eszem-iszomot. A trakta után a nyertes kupakot tombolára váltók között kisorsoltak egy hibrid Lexust, egy szintén hibrid Toyota Yarist és egy elektromos biciklit, este pedig az Edda együttes szórakoztatta a közönséget.
Vasárnap délután a sörgyár vezetője, Lénárd András is megszólalt egy Facebook-videóban. A kétes hírű vállalkozó a sajtót hibáztatja a “negatív, egyoldalú hírek” miatt, azt állítva hogy a sikeres rendezvényen több mint 35 ezer látogató vett részt, “és ez egy kicsit több volt, mint amire számítottunk”. Lénárd konkrétan hazudik is a videóban, azt állítva, hogy “egy embernek sem mondtuk, hogy ne jöjjön be”, hiszen a Csíki Sör hivatalos Facebook-oldalán szombat kora délután kitettek egy posztot, melyben ez állt: “ha még nem indultatok el, már ne is tegyétek, mert sajnos már nem fogtok beférni!” Tény, hogy a posztot – gyaníthatóan a dühös kommentáradat miatt – egy idő után törölték. Az igazgató tájékoztatása szerint egyébként hét tonna kolbász és 50 ezer liter sört osztottak ki. A vállalkozó – aki állítása szerint éppen Budapestre tart autójával – végül elnézést kért azoktól, akik csalódtak.

A székelyföldi közéletben azóta komoly vita indult arról, hogy az ingyen sörre ilyen hatalmas tömeget sikerült összecsődíteni, miközben egy autonómiatüntetésre, a marosvásárhelyi orvosi egyetem melletti kiállásra vagy akár az úzvölgyi temetővédésre csak százakat, jó esetben nehány ezer embert sikerül mozgósítani.

A sorsolást közvetítő élő adás videója elérhető a Facebookon. Érdemes megemlíteni, hogy csodával határos esemény történt: a műsorvezető előbb felhívta Csíkszentsimon község polgármesterét egy beszélgetésre a színpadra, hogy megköszönjék a település támogatását (a falusokat segített az esemény szervezésében), hogy aztán a polgármester személyi titkára, Csató Zsófia nyerje a sorsoláson a vadonatúj Toyotát. Ennek az esélye egyébként matematikailag 1 a 400 ezerhez a győztes kupakok számát tekintve, és ehhez azt is feltételezni kell, hogy a titkárnő megivott egy rekesz sört. Azt, hogy Csató Zsófia a polgármester személyi titkárja, egy önkormányzati kiadványban találtuk meg, a Községi Napló világhálón is fellelhető számának hatodik oldalán.
LUKÁCS CSABA
magyarhang.org

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Szólj hozzá

E-mail címed nem közöljük nyilvánosan.A kötelező mezőket * jelöli *

*

Az oldal tetejére