Navigáció: Kezdőlap / Erdélyi hírek / Megmentésre vár Erdély régi és új tanyavilága

Megmentésre vár Erdély régi és új tanyavilága

Ma is élnek olyanok, akik visszaemlékeznek a múlt század eleji tanyavilág sanyarú vagy elviselhetőbb, de mindenesetre nyugalmasabb világára. A tanyákon nem sokat számított az idő fogalma. Egyetlen viszonyítási pont a Nap járása volt, amelynek reggeli felkelte és esti nyugvása határozta meg a pusztai ember napi munkarendjét.
A tanya, a tanyasi életforma a magyar Alföld egyedi jelensége – szinte egyedülálló egész Európában –, amely a nemzet kulturális örökségének szerves része. A tanya már puszta épületként is nemzeti vagyont képez. A tanyasi lakosság tartja fenn az Alföld jellegzetes kultúráját, ami a róna egyik legszebb velejárója. A 16–17. század környéki tanyák először csupán ideiglenes szállásként szolgáltak a falusi ember számára, ahol a kihajtott állatokat télen is tarthatta, majd amikor az állattartáshoz kapcsolódó növénytermesztési munkák beindultak, állandó jelenlétre volt szükség. A tanya tehát olyan szórvány, amelynek lakói az anyatelepülésről költöztek ki a határba.
Telekkönyvi szempontból a tanyát képező épületcsoport és a hozzá tartozó föld együttese. Virágkoruk a 19–20. század fordulójára tehető, amikor gazdálkodás céljából tömegesen települtek ki külterületekre. 1940 és 1960 között a földosztás után még mintegy negyedmillió ember élt a Hajdúság tanyáin (a partiumi részt is beleértve), később számuk a külterületi építési tilalom és a nagyüzemesítés következtében rohamosan csökkenni kezdett. A szocialista rendszer nem nézte jó szemmel a törvény szeme előtt „láthatatlannak” tűnő világot, amit nehéz volt ellenőrizni, kommunista szemmel pedig egyfajta individualista „csökevénynek” tartották. A tanyák elnéptelenedése az 1960–70-es években gyorsult fel, amikor a nagy ipari forradalom elkezdett a mezőgazdaság rovására fejlődni. Puszták népe A régi öregjeink sárból is házat építettek. Sokszor kénytelenek voltak az anyaföldre, vagyis a sárra, a szalmára, a vízre és Isten áldására támaszkodni. Minden tanyasi ház építését először a kút ásása előzte meg, hogy legyen víz a vert fal vagy a vályogok előállításához. A kút kávájába jegyezték fel az építkezés dátumát is. Egyes érmelléki „bokortanyán” még lakható épületekkel is találkozni, amelyek az 1800-as években épültek. Bár falaik már omladoznak, mégis az egykori paraszti élet légköre lengi körül. A vályogvetéshez akkoriban – de az Érmelléken sok helyütt még ma is – a cigány lakosság értett a legjobban. Ha nem vert falból készült a lakhatási alkalmatosság, vályogformázó és szalma segítségével tégla nagyságú darabokat készítettek a jól kidolgozott sárból, amelyek télen melegen, nyáron pedig hűsen tartották a tanyasi ember otthonát.
Amikor az ember elfogadta a természetet a maga részeként, s nem emelte fölé magát, akkor elfogadta azt is, hogy háza a földből nő ki, mert évtizedek múlva a lakó és a lakhely is oda tér majd vissza. A tanyasi élet egyik igen fontos szereplőinek nyújtott otthont a szintén sárból épített pajta, istálló is. Itt élt ugyanis a jószág. Ló, tehén vagy kecske, kinek mi jutott Isten kegyelméből. Ha ilyen házat épít az ember, nemcsak azt tapasztalja meg, milyen az, amikor két kezével tapasztja, építi házát, hanem azt is, hogy otthona élete részévé, maga az építmény is élő hellyé válik. Tanyasi hétköznapok A pusztai ember napjai nem sokban különböztek egymástól, de volt benne rendszer és ez adta az itteni élet biztonságát. A tanyasi ember a kakassal kelt és a tyúkokkal feküdt, főleg télen, amikor rövid volt a nap. Együtt élt a jószággal. A puszta embere nem evett addig, amíg az állatokat el nem látta, utána jött csak számára is a „fröstök” (reggeli vagy délelőtti étkezés). Az egymástól távol eső tanyákat télen a csikasz (nádi farkas), róka, nyáridőn a bujdosó betyár, a csendőr vagy olykor egy-egy megfáradt vándor, szökött katona látogatta. Az előbbiek ellen ott voltak a méretes komondorok, az utóbbiaknak pedig, ha békességgel jöttek, „földre hintették a zizegő szalmát”, az szolgált vetett ágy gyanánt. A betyárt, a szökött katonát sosem érte a kakasszó alkalmi szálláshelyén, mivel nem volt ajánlatos megvárni egy helyben a reggelt. Tudta ezt a puszták népe, tudta a csendőr is, de ez bevett életforma volt a magyar Alföldön. A tanyák mellett a csárdáknak is nagy becsületük volt az ilyesfajta vidéken. Ivók nélkül a tanyavilág népe sem élhetett. Bár a puszta végeláthatatlan messzeségeket jelentett, estelente mégis volt vendég minden csárdában vagy ivóban. Nagy keletje volt itt olykor a „kármentőnek” is (egy lécekből elkerített rész, ahová elmenekítették a terítéket, étkeket, poharakat, ha tengelyt akasztottak az ivócimborák), hiszen a virtus, az a virtus volt akár 150 évvel ezelőtt is. Az alföldi ember azonban íratlan szabályok szerint élt. A törvény betűje nem sokat jelentett e tájon. Az íratlan törvények legfontosabbika maga a túlélés volt. Túlélni a betegségeket, a telet, az aszályt, a csendőr zaklatását, a rablótámadásokat, a hadi rekvirálásokat, túlélni magát az életet.
A csikaszok vidéke A Hajdúságban főleg, de ezen belül az Érmelléken is hagyománya volt a tanyasi életnek. Ezek legtöbbje már csak névben él. Mihályfalva öregjeitől fennmaradtak olyan tanyanevek, mint a Mohos-, a Fekete-, a Lovass-tanyák, Ottományban a Búzaréti, a Horgas-, a Szent Demeter-, a Szabó-, a Szőllősi-, a Sziget-tanyára emlékeznek, az érkeserűiek többek között az Ulics-, illetve a Dandé-tanyát emlegetik. S mivel e vidék a nádi farkasok birodalma volt, az 1800-as években, valamint a múlt század elején a fenevadak sokszor megtizedelték az állatállományt. Mindezek ellenér a tanyasi élet egyenlő volt a szabadsággal. Kemény és repedezett kezű férfiak és asszonyok élték e cseppet sem egyszerű sorsot, ám a nap járásához való igazodás maga volt az isteni nyugalom. A kérges tenyérnek pedig volt ideje télen gyógyulgatni, amikor a tanyavilág hibernált. Hiszen olyankor a hóesést csak azért találta ki a Jóisten, hogy a megfáradt alföldi ember nézhesse, és pipafüstje mellett egy jobb világot álmodhasson magának. Magyar tanya a hungarikumok sorában Tavaly januárban a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adott otthont a Tanyakutatás a Kárpát-medencében című konferenciának, amelynek fő témája a tanya- és agrárkutatás volt. Az egyetem aulájában Szakáli István Loránd, az Agrárminisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára hívta fel a figyelmet arra, hogy a tanyán élő generációk nemzedékről nemzedékre adják át termesztési-tenyésztési hagyományaikat, a gazdálkodásban megszerzett és felhalmozott tudásanyagot, és hozzájárulnak a magyar táj fenntartható használatához, a heterogén termelési kultúra megőrzéséhez. Ezt támogatja az Agrárminisztérium azzal is, hogy felkarol olyan határon túli kutatásokat és terveket, amelyek lehetőséget adnak a határon túli szervezeteknek, kutatóknak a külterületi életformához, gazdálkodási rendszerhez kapcsolódó tapasztalatok összegyűjtésére. A tanya a biodiverzitás egyik letéteményese, ugyanakkor sajátos néprajzi, építészeti formákat hozott létre, ezért 2017-ben a magyar tanyát felvették a hungarikumok sorába. Szakáli István Loránd kiemelte azt is, ahhoz hogy a tanyavilág jelenét és jövőbeli lehetőségeit, fejlesztési céljait pontosan meghatározhassuk, szükség van az alföldi tanyás térségek mellett egy komplex, az egész országra, illetve a határon túlra is kiterjedő tanyafelmérés megvalósítására, és a felmért területek összekapcsolására, hiszen a Partium az Alfölddel egy természetföldrajzi egységet képez.
Egy 2015-ös magyarországi felmérés szerint 95 ezer tanya működött, amelyeken közel kétszázezer ember élt. A magyar kormány az elmúlt nyolc évben mintegy 8 milliárd forinttal támogatta a tanyákon élőket, és a támogatást valamilyen formában ki fogják terjeszteni a külhonban tanyákon élő magyar gazdákra is. Ennek egyik elemeként díjazni fogják az Év Tanyája mellett az Év Határon Túli Magyar tanyáját is. Ezeket megelőzően, a partiumi kutatások eredményeit tartalmazó kötetet, Partium–településföldrajz, agrárium címmel a szerző, dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem dékánja mutatta be. Alföldi tanyák napjainkban A tanya fogalma az Európai Unió számára idegen fogalom. Mondhatni valóban hungarikumnak számít. Korábban a külterületi települések számítottak tanyáknak, de ide sorolták a majorokat is. Ma már közigazgatási fogalomként használják a tanya meghatározását, de a szakirodalomban a tanyák életével, a tanyarendszerek fejlődésével és fejlesztésével is találkozhatunk. E külterületeken a 20. században még jellegzetes életmódot folytató parasztemberekkel találkozhatott a tanyakutató, ma már biogazdáknak, ökogazdáknak nevezik őket. Létfenntartásukat a tanya körül fellelhető szántóföldek és a tanyán tartott állatok biztosítják. Manapság legtöbb pusztai tanyaépületünk, épületegyüttesünk csárdaként, panzióként, illetve élő tanyamúzeumként is működik, mindamellett megtartotta korabeli arculatát, diszkrét báját, titokzatos világát. A pusztulásnak indult tanyaépületek régi vagy új gazdái arra teszik fel életüket, hogy a régi, hagyományos építkezési formákat és módokat követve felújítsák azokat. A felújítás után a bátrabbak a régi életmódjuktól eltérő új, fenntartható és egészségesebb életet élnek, illetve a tanyára látogató érdeklődőket is erre buzdítják az életmód bemutatásával. A tanyákon könnyen és egyszerű módon valósítható meg a fenntartható fejlődésnek megfelelő életmód, illetve olyan bemutató gazdaságok, idegen szóval farmok létesülhetnek, amelyek fontos szerepet kapnak a hazai génbank hálózat kiépülésében. A tanyai életforma nem egy földtől elrugaszkodott életmód, hanem annak az egyszerű ténynek a bemutatása, hogy együtt élni a természettel, ismerni a növények és állatok legkülönfélébb szokásait, alkalmazkodva a természet erőihez, a saját igényeink is kielégítésre kerülnek. A mai tanyákon már találni telefonvonalat, faxot és internetet is. Kulturált környezetben, de a régi értékek megtartásával nyugodtan és egészségesebben élhet a „szabad” életet választó ember. Egy hétvége vagy egy hosszabb nyaralás a tanyavilágban számos felfedezéssel, örömmel jár a városi ember számára. Visszatalálva gyökereinkhez, felidézhetjük őseink emlékét, verejtékes munkáját, ezáltal önmagunkat is jobban megismerjük, és nagyobb önbecsülésre tehetünk szert a tanyasi életforma megismerése által – írják többen is a tanyavilág számon tartói közül. Menekvés az élet közelébe Manapság tehát a tanyák is újabb reneszánszukat élik. Míg jó néhány évvel ezelőtt csak a társadalom szélére szorult emberek kényszerültek a „sehonnába”, manapság egyre inkább más tartalmat kap a tanya. Újgazdagok szeszélyeit szolgálják, kőkerítésekkel, betonozott udvarral, össz­komforttal. A tető nádfedeles ugyan, a muskátli és a petúnia is ott virít a porta körül. A bejárat előtt egy-egy kikupált parasztszekérnyi virág is jelzi: itt tanyasi életet próbálnak élni a városból menekültek. Manapság ez a divat. Ám ha mindez csak utánzata is az egykori tanyasi világnak, akkor is azt bizonyítja, az embernek nosztalgiaérzete van a múlt iránt, amelybe valahol ott rekedt a lelki béke, a hit, az egymás iránti tisztelet, az adott szó becsülete, vagyis mindaz, amit sohasem vetettek papírra, de általuk élt a nemzet. Az ember vissza akar térni az élet közelébe. Oda, ahonnan kiszakította önmagát.(Ezt a cikket a Erdélyi Naplóról másolták: https://erdelyinaplo.ro/eletmod/megmentesre-var-erdely-regi-es-uj-tanyavilaga?fbclid=IwAR0jwmPs5hp7CBVSFOx-k8bpzVMAWo_5gXaxHSGkQqEAEbBajhl1jO1KsMI)

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Szólj hozzá

E-mail címed nem közöljük nyilvánosan.A kötelező mezőket * jelöli *

*

Az oldal tetejére