Január 6-a vízkereszt ünnepe, amelyben megjelenik a keleti és nyugati hagyomány is.
a keleti rítus szerint a vízszentelés, Jézusnak a Jordán folyóban történő megkeresztelése az ünnep tartalma, a latin rítus szerint viszont elsősorban a háromkirályok tiszteletére és a kisded Jézusnál tett látogatásukra emlékeznek az emberek. A vízszentelés hagyománya ma is él a szentelt vizet többféleképpen is felhasználják, például házszenteléshez, de élelmiszert is szentelnek ilyenkor, az elfogyasztásuk pedig egészséget, áldást biztosít.
A házszentelés nemcsak a házat, hanem a melléképületeket is megszentelték, hogy az áldás az egész gazdaságot, családot érje. A legfontosabb, legismertebb szokás azonban a háromkirály-járáshoz kapcsolódik, amely a betlehemezésből vált ki. A három bölcsnek a megszületett Jézusnál tett látogatása önálló játékká vált a háromkirály-járásban, a bölcseket megtestesítők jellemzően fehér ruhába öltöznek, nagy csákót viselnek, és kereszttel, csillaggal járnak házról házra. Időjárásjóslás is kapcsolódik vízkereszthez, amely szerint a tiszta idő jó évet mutat. Vízkeresztkor szokták a karácsonyfát lebontani.
MTI
Check Also
Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.
„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …