Megjelent az Erdélyi Gyopár friss lapszáma

Ekkora jelentősége tán még sosem volt az írott szónak: arra képes, hogy kibővítse a szűkös lehetőségeket. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő folyóirata például azt pótolhatja, amit a turisták a leginkább hiányolnak: a természetjárást… még ha virtuálisan is. Kijárási tilalom ide, karantén oda, mi most arra hívjuk önöket, hogy tartsanak velünk! Készítsék elő a tízóraira valót, öltözzenek kényelmesen, vegyék figyelembe az időjárási tényezőket, és rajtolhat a… Gyopár olvasása.

A friss lapszámban az Erdélyi Gyopár folytatja a vándortábori túrák ismertetőjét. Ha az állapot jobbra fordul, és megtartható lesz a legnagyobb turistatalálkozó, akkor olyan lehetőségeket is választhatunk a kínálatból, mint a Naskalat-, a Háromkút-, a Mária-kő- vagy a Csalhó-túra. Ne feledjék, bár az EKE-napi ünnepség elmarad, a pályázatra továbbra is várjuk a jelentkezőket, május 12-ig van lehetőség a mémek megalkotására.

Olvassák el az EKE-osztályok híreit, a különböző megmérettetéseket, gyönyörködjenek velünk az EKEArt fotóbiennáléra beküldött alkotásokat nézegetve, és jöjjenek, emlékezzünk együtt két értékes emberre, akik égi utakon járnak már. Stefanov Titus, Palczer János, köszönjük, hogy társaink voltatok azon az úton, ahol az értéket élményben, és nem pénzben mérik!

Az Erdélyi kisvasút-sorozat a szovátaival folytatódik ezúttal, a környezetvédelmi melléklet, az Öko-lábnyomok pedig az öreg ház mentésével és a napenergia felhasználásával rukkol elő. Olvashatnak ugyanakkor a gombák és a csillagok világáról is, növényritkaságokról a Pirin Nemzeti Parkból, sőt, a növények szerelmi életéről is.

Aki ennél is többet szeretne, annak a Hazajárók kínálnak alternatív lehetőséget: az Erdélyi Gyopárban ajánlják Erdélyben forgatott filmjeiket, amelyek ingyenesen nézhetőek a YouTube videomegosztón, mert a leleményes természetjáró ha menni nem is tud, de ne unatkozzon. Keressék az Erdélyi Gyopár legfrissebb számát!

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …