Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) tíz polgármesteri tisztséget szerzett a vasárnap tartott önkormányzati választásokon, és további három független jelöltett segített hozzá a választási győzelemhez – közölte hétfő délutáni nagyváradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, a szövetség társelnöke. A társelnök fontos sikernek tartotta, hogy az EMSZ jelöltje szerezte meg a polgármesteri tisztséget több székelyföldi kistérségi központban. Megemlítette: Székelykeresztúron Koncz Hunor Jánost, Szentegyházán Lőrincz Csabát választották polgármesternek. A szövetség sikereként mutatta be azt is, hogy a hozzájuk köthető független jelöltet, Benedek Huszár Jánost választották Barót polgármesterévé. A politikus hozzátette, még két olyan Hargita megyei település van, ahol a szavazatok újraszámlálását kérték, mert jelöltjük 10, illetve 22 szavazattal áll vesztésre. Csomortányi István arra figyelmeztetett, hogy az EMSZ jelöltjei által szerzett mintegy 44 ezer és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által szerzett mintegy 340 ezer szavazat nem teszi ki a Romániában leadott összes szavazat öt százalékát. Ez szerinte azt is jelenti, hogy a magyar pártoknak össze kell fogniuk a december 6-i parlamenti választások előtt, ha nem akarják veszélyeztetni a bukaresti képviseletet. A politikus az RMDSZ félretájékoztatásának tulajdonította, hogy az EMSZ jelöltjei sem a nagyváradi önkormányzatba, sem a Bihar megyei tanácsba nem jutottak be. Abban látta a félretájékoztatást, hogy a nagyobbik politikai párt „magyarországi politikai szereplők” nyilatkozatának a felhasználásával esélyteleneknek nyilvánította az EMSZ jelöltjeit, és ezzel elbizonytalanították a választókat. Csomortányi ennek tulajdonította, hogy az EMSZ jelöltjei nem kaphattak vezető tisztségeket a város és a megye vezetésében. „Az RMDSZ az elmúlt hetek hazugságáradatával megfosztotta Nagyváradot egy magyar alpolgármestertől, Bihar megyét egy magyar alelnöktől” – jelentette ki a politikus. Csomortányi szerint a választási eredmények ezúttal is azt jelzik, hogy az erdélyi magyarok által leadott szavazatok mintegy 15 százalékát nem az RMDSZ szerezte meg, ezért „luxus az egypártrendszer gőgjével viszonyulni a kisebb politikai erőhöz”. Négy évvel ezelőtt a szövetséget alkotó Magyar Polgári Párt (MPP) egyedül 13, az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) koalícióban pedig két polgármesteri tisztséget szerzett. A sajtótájékoztatón Szilágyi Zsolt, a párt nemzetpolitikai kabinetvezetője arra világított rá, hogy míg Nagyváradon a magyarok a lakosság 24,9 százalékát teszik ki, az RMDSZ és az EMSZ együtt is csak a szavazatok mintegy 14 százalékát szerezte meg. Szerinte további vizsgálatokat igényel annak a kiderítése, hogy mi lett tíz százaléknyi magyar szavazattal. Úgy vélte: akkor lehet erős a magyar képviselet, ha mindkét pártja erős. (MTI)
Check Also
Nyilatkozat a Magyar Autonóm Tartományról.
Küldöttgyűlést tartott a Székely Nemzeti Tanács A Székely Nemzeti Tanács november 18-án a marosvásárhelyi Vártemplomban …