Harc a parlamenti helyekért

Sikeres önkormányzati választás után
Az utóbbi két évtized legsikeresebb önkormányzati választását könyvelhette el az RMDSZ Maros megyei szervezete. Az október 5-re összehívott Területi Képviselők Tanácsa (TKT) nemcsak a választási eredményeket értékelte, hanem a két hónap múlva tartandó törvényhozói választásokon induló megyei jelölteket is rangsorolta.

Hármas győzelem

A szervezet tevékenységét értékelve Péter Ferenc megyei elnök a helyhatósági választásokon elért rendkívüli eredményeket hangsúlyozta:

– Megtartottuk Maros megyét, visszaszereztük Marosvásárhelyt és Szászrégent – mondta a megyei elnök. – Győztünk. A megyében az RMDSZ-re szavaztak, Marosvásárhelyen pedig húsz év elégedetlensége mutatkozott meg. Soós Zoltán nevével sikerült történelmet írnunk. Erre a napra évtizedek múlva is emlékezni fognak. Megtartottuk a megyei tanácselnöki tisztséget. Összesen ma 458 tanácsossal rendelkezünk a megyében (2016-ban 440), 41 polgármesterrel (ebből két függetlent támogattunk). A legerősebb politikai szervezet maradtunk a megyében. A megyei tanácsosaink száma 17, a marosvásárhelyi tanácsosoké 11, még akkor is, ha Marosvásárhelyen a magyarság aránya 45 százalék, és a megyében csak 35 százalékban vagyunk. Többet nincs kifogás, nincs több magyarázkodás. Nem lehet többé másra mutogatni. Megadatott a lehetőség a munkára. Az előttünk álló négy évért elsősorban Soós Zoltán és Péter Ferenc kell vállalja a felelősséget. Erre vártunk húsz éve.

Karácsonyi Zsigmond
Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …