Hullámvölgybe került az Avântul.

Fertőző „vírusok.

Hullámvölgybe került az Avântul, miután Szászrégenben kínos vereséget szenvedett a 3. liga IX. csoportjának sereghajtójától. A vereség nem csupán váratlan, de megalázó is, hiszen mindeddig a kolozsváriak birtokolták a csoport „békecsapata” címét: hét játéknap elteltével is nyeretlenek voltak, s mindössze két bajnoki pontot gyűjtöttek.

Az első játékrész szinte egészében a házigazdáké volt, Stoica Vili gárdája ugyanis 4-5 említésre méltó nagy gólhelyzetet dolgozott ki, míg a „zöld vírusok” csupán egyetlen alkalommal sodorták komoly veszélybe a fiatal Csegedi Hunor kapuját. A találkozó 5. percében Harkó bal oldalról remekül továbbított Vrabiéhoz, ám a régeniek középpályása kecsegtető pozícióból kevéssel fölé lőtt. Négy perccel később az Avântul újabb óriási gólhelyzetet hagyott ki: ekkor Murar pontos bal oldali beadását követően Mario Pop alig 4-5 méternyire a vendégkaputól fölé bombázott. Ezt követően, noha továbbra is a szászrégeniek voltak mezőnyfölényben, mintegy húsz percen át nem láttunk említésre érdemleges gólhelyzetet.

Eközben a kolozsvári együttes igazolta sereghajtó pozícióját a csoportban, hiszen mindössze 4-5 alkalommal léptek át az Avântul térfelére, s csupán egyszer veszélyeztették Csegedi kapuját, ám ekkor a hazaiak hálóőre a Ștefan Andrei által a bal oldalról, szögből leadott lövésnél remekül lépett közbe (39.).

Az első felvonás hajrájában aztán ismételten hatalmas hazai gólhelyzeteket jegyezhettünk Bîlbă kapujának előterében: a 38. percben Harkó jó ütemben elvégzett jobb oldali szöglete után Vrabie néhány méterről mellé „bólintott”, majd két perc elteltével a régeniek valósággal sortűz alá vették a Sănătatea kapuját, aminek a végén Mario Pop 12 méteres erős lövését Perde a gólvonalról, fejjel, a felső léc alól hárította.

A játék képe alapján nagyon úgy tűnt, a második félidő meghozza a régeni gólt, gólokat… Hiú ábránd!

A szünet utáni első negyedórában ugyanis a vendégek többet támadtak, mint az egész első játékrész alatt. Igaz, nem túlzottan veszélyesen, ám ennek mindenképpen intő jelnek kellett volna lennie a házigazdák számára. Mégsem volt az, annál is inkább, mivel Stoica Vili legénysége hat perc leforgása alatt két újabb nagy gólhelyzetet puskázott el: az 59. percben Popa mintegy 11 méterről leadott bombája a felső lécen csattant, majd Murar ígéretes szögből leadott lövése erőtlenre sikeredett, így nem okozott különösebb gondot Bîlbă kapuvédőnek (65.). S ahogy ez a fociban általában lenni szokott, a kihagyott gólhelyzetek megbosszulták magukat: a 71. percben Oltean hajszálpontosan beívelt bal oldali szögletét Ștefan a kaputerület középéből az álmélkodó hazai védők között zavartalanul a hálóba továbbította (0-1).

Négy perccel később aztán Isac beadásából az 51. percben pályára lépett lesipuskás, örök fiatal Tilincă közvetlen közelről, egy kis szerencsével Csegedi hálójába kotorta a játékszert (0-2).

A Kolozsvári CFR-nél és a Besztercei Gloriánál is remek karriert befutó játékos csodálatra méltó labdarúgó, 42 évesen is irigylésre méltó módon futballozik, tapasztalatáról nem is beszélve. Olyan fizikuma van, s annyi odaadással játszik, hogy akár tíz év múlva is láthatnánk 3. ligás szinten.

A második kolozsvári találatot követően a szászrégeniek nem igazán találtak magukra, támadásaik többnyire elgondolás nélküliek voltak. A 90+2. percben, Harkó beívelése után Suciu közel állt csapata hátrányának a lefaragásához, ám a középhátvéd fejese elkerülte a vendégkaput.

Az Avântul veresége váratlan volt, több mint kínos. Az pedig igencsak elgondolkodtató, hogy az együttes mérlege az elmúlt öt játéknapon egyetlen begyűjtött pontocska. A kényszer szülte, majdnem gyökeres játékoskeret-fiatalítás ezek után teljesen nyilvánvaló, hogy nem leányálom.

Komoly erősítés hiányában félő, hogy a régeniek nagyon megszenvednek a bennmaradásért.

Jegyzőkönyv

3. liga. IX. csoport, 8. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Kolozsvári Sănătatea 0-2 (0-0)

Szászrégen, Avântul-pálya, mintegy 120 néző, hűvös, borús időjárás. Vezette: Cristian Pascu – Răzvan Spătar (mindketten Nagyszeben), Ioana Nistor (Orlat).

Ellenőr: Gerghe Constantin (Fogaras), Mihai Hârlab (Brassó).

Gólszerzők: A. Ștefan (71.), C. Tilincă (75.).

CSM Avântul: Csegedi – Bugnar, Hasnaș, Suciu, Harkó, Vrabie, Sămărghițan (67. Baki), Pop, Șerbănați, Murar, Popa (76. Bucur).

Sănătatea: Bîlbă – Isac, Szőllőssy, Perde, R. Oltean, Florescu (80. Cîmpean), A. Ștefan, A. Oltean, Zărnescu (51. Tilincă), Kallemback (63. Goga), Lemnaru.

Szabó Antal-Lóránd
Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Háromgólos hátrányból egyenlített.

Marosvásárhely a megyei rangadón Megyei rangadóval zárult a labdarúgó 3. liga idénye. A 9. csoport …