Folytatnák az újrahasznosítás ösztönzését.

Meghirdették a komposztálási program nyerteseit
Az Ecolect Maros Önkormányzatok Közötti Fejlesztési Társulás a Fókusz Öko Központtal közösen júliusban komposztálási programot indított Komposztáljunk otthon! címmel, melynek keretében versenyt is hirdettek, a megyéből bárki benevezhetett. A napokban közzétették a nyertesek névsorát.
A tizenkét díjazott között van egy szászrégeni osztály is, a gyerekek a tanítónő irányításával egy-két éve komposztálnak, az osztály díjazása mellett ösztönzési céllal a gyerekeket is díjazzák. A hatékony hulladékgazdálkodás elsajátítása és alkalmazása érdekében folytatni szeretnék a komposztálási mintaprogramot, amelynek célja a hulladéklerakóba kerülő háztáji hulladék mennyiségének a csökkentése, ezért szeretnék, ha jövőre még több család csatlakozna a kezdeményezéshez – hangsúlyozta Tóth Andrea, az Ecolect Maros Önkormányzatok Közötti Fejlesztési Társulás igazgatója. A programra Marosvásárhelyről és a környékbeli településekről is beneveztek. Mint kifejtette, a hulladéklerakóba kerülő háztartási hulladék nagy része komposztálható, ugyanakkor a komposzt szerves és tápanyagokban igencsak gazdag, következésképp talajjavító trágyaként hasznosítható. A Fókusz Öko Központ elnöke, Hajdu Zoltán a bemutatók során hasznos gyakorlati tanácsokkal látta el a jelenlévőket, a nyáron pedig ismertették a komposztáló faláda készítését is azok számára, akik nem rendelkeznek műanyag komposztálóedénnyel. A nyár folyamán Maros megye több községében is bemutatták a mintaprogramot. Vidéken az újrahasznosítási módszert sok gazdaságban alkalmazzák, még ha más megnevezéssel is, falun azért nem termelődik annyi háztartási hulladék, mint városon. Ennek ellenére városon még mindig körülményes a komposztálás bevezetése, annak ellenére, hogy lelkiismeretes környezetvédők próbálkoznak a népszerűsítésével. A program révén a megye községeiben szeretnék feleleveníteni a környezetvédelem és költséghatékonyság szempontjából igencsak hasznos tevékenységet. A Maros Megyei Tanács által finanszírozott komposztálóedényeket néhány éve kiosztották, azok használatára is szeretnék ösztönözni a lakosságot.
Az augusztusi bemutató után szeptember első hetében a nyárádgálfalvi önkormányzat a helyi termékek kézműves-kiállításán és vásárán az Ecolect Egyesület és a Fókusz Öko Központ újabb bemutatót tartott a komposztkészítésről. Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ – a fenntartható fejlődést népszerűsítő szervezet – koordinátora előadásában kiemelte a komposztálás rendkívül fontos szerepét a környezetvédelem terén.

A résztvevőknek szórólapokat osztottak ki a hatékony komposztálásról, ugyanakkor örömmel értesültek, hogy a vásárban értékesítendő zöldség, gyümölcs és a dísznövények egy részének termesztése során az integrált hulladékgazdálkodási projekten belül kiosztott egyéni komposztálóegységekben készített komposztot használták fel. Ugyancsak szeptemberben részt vettek a Let`s do it Romania Egyesület által szervezett hulladékgyűjtésben, valamint a balavásári szüreti fesztivál keretében előadást tartottak a környezettudatosságról és a szelektív hulladékgyűjtésről.

A pályázók a bemutatókkal párhuzamosan a társulás e-mail-címén szeptember közepéig jelezhették, hogy elindították a komposztálási programot, azt követően október 1. – november 1. között az addig elért eredményről bemutatót kellett küldeniük. A verseny novemberben zárult, és akik aktívan részt vettek benne, valamilyen módon mindenki jutalmat kapott. A nyertesek jutalma a Leroy Merlin barkácsáruház által felajánlott komposztálási egységekből áll, amelyeket előzetes egyeztetés alapján az egyesület tagjai fognak kézbesíteni ebben a hónapban.

A Komposztáljunk otthon! program nyerteseinek névsora: Bustya Judit, Coros Maria, Chirteş Teofil, Nagy Ferencz, Nagy Emese, Nemes Zoltán, Német Edit, Popa Andrei, Puşcaş Smaranda – a szászrégeni Alexandru Ceuşianu Általános Iskola pedagógusa és diákjai, Sütő Karola és Sütő Jolán, Takács József, Taran Vlad.

„A következő versenyünkig ne feledd: Termessz. Táplálkozz. Komposztálj. Ismételd” – áll az egyesület felhívásában.

Szer Pálosy Piroska
Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …