Kínos szászrégeni vereség a sereghajtó ellen.

Váratlan, megalázó vereséget szenvedett hazai pályán a lendületét szinte már teljesen elveszítő CSM Avântul.

A bajnoki alapszakasz utolsó játéknapján a szászrégeniek a csoport nyolcpontos sereghajtóját látták vendégül. Az immár tizennégy forduló óta nyeretlen házigazdák számára a mérkőzés gyakorlatilag 0-1-ről rajtolt, hiszen alig tizennégy másodperc elteltével a gyulafehérváriak megszerezték a vezetést: Ispas távoli, erős lövését Bucin csupán kiütni tudta, a kipattanó játékszert pedig a szemfüles Indrei 2-3 méterről a hálóba továbbította (0-1). A lecke fel volt adva… 

Noha a régeniek többet kezdeményeztek, a bátran és tetszetősen futballozó vendégek okoztak több veszélyt a másik kapu előterében: a 12. percben a nagyon aktív Agbomoniyi kecsegtető gólhelyzetbe került, ám mintegy 10-11 méterről fölé lőtt. Az Avântul első, egyben utolsó nagy gólszerzési lehetősége az első félidőben a 19. percben adódott, amikor Murar jó ütemben érkező, bal oldali beíveléséből Bugnar alig néhány méterről mellé fejelt.

Annak ellenére, hogy Stoica Vili gárdája többet birtokolta a labdát, az együttes teljesítménye csapnivaló volt. A támadások zöme nélkülözte az elgondolást, kaotikus akciókat vezettek a házigazdák, miközben a labdakezelésük csak úgy hemzsegett az elemi technikai hibáktól. A pénteki találkozó így szászrégeni szemszögből az eddigi legkiábrándítőbb összecsapás címét is kivívta magának.

A Fehér megyei gárda jó játéka a 45. percben ismételten góllá érett: a jobb széli „sugárúton” Ispas elszédítette a régeni védőket, a beadott labdát Bucin kapuvédő kiütötte, a pöttyös Fetițához került, aki a tizenhatos közepéből, egy jól eltalált rúgással a hálóba lőtt (0-2).

Az Avântul kínkeserves „teljesítményét” szemlélve, már az első játékrész után borítékolható volt a vereség…

A második félidő nem bővelkedett gólhelyzetekben. A megnyugtató, kétgólos előny birtokában az Unirea 1924 leginkább a pontos védekezésre, valamint a labdabirtoklásra összpontosított. A hazaiak kitartó támadásainak zöme nem jelentett túlzott veszélyt Giorgovean kapujára. A 48. percben egy ígéretesnek látszó támadás végén M. Pop lőtt, ám próbálkozása kevéssel ugyan, de mellé szállt. A 69. percben ugyanő jó pozícióból mellé „bólintott”. Az említett lehetőségek leginkább csak „fél” gólhelyzetek voltak. A legnagyobb hazai gólszerzési lehetőség a 90. perc eseménye volt, amikor S. Chirilă zavartalan szituációban, mintegy 10 méterről fölé emelt.

Az Avântul kritikán aluli teljesítménye következtében megalázó vereséget könyvelhetett el hazai környezetben, a csoport sereghajtója ellenében. A csapat jelenlegi helyzete több mint aggasztó, és egyre kilátástalanabbnak tűnik. Noha a hegedűk városában már mintegy tíz éve idilli képet próbálnak festeni a fiatal helyi tehetségekről, sajnos, az a szomorú valóság, hogy két (jóindulattal három) fiatal labdarúgó kivételével a játékoskeret  70%-a  4. ligás szintű.

Tisztelt szászrégeniek (és nem csak), rövidesen kezdődik a Büszkeség és balítélet című „sorozat” első része. Mindazoknak, akik ebben az idényben kísérleti nyúllá változtatták a régeniek egyetlen felnőtt csapatát, szíves figyelmükbe ajánlom, hogy nézzék végig a kiesés elkerüléséért folyó alsóházi küzdelmeket.

Jegyzőkönyv

3. liga, IX. csoport, 18. forduló (a bajnoki alapszakasz utolsó mérkőzése): Szászrégeni CSM Avântul – Gyulafehérvári Unirea 1924 0-2 (0-2)

Szászrégen, Avântul-pálya, mintegy 200 néző, napsütéses időjárás.

Vezette: Cosmin Roman – Leonard Macovei, Iulian Conțofan (mindhárman Jászvásár). Ellenőr: Melian Nădășan (Cege), Florin Ghimbășan (Brassó).

Gólszerzők: D. Indrei (1.), R. Fetița (45.).

CSM Avântul: Bucin – Bugnar, Grigoraș (82. Popa), S. Chirilă, Suciu, P. Luca (65. C. Chirilă), Harkó, Pop, Vrabie, Murar, Șerbănați (54. Tóth K.).

Gyulafehérvári Unirea 1924: Giorgovean – Harangozó E., (89. Bakcsi),  Scrob, Codrea, Oneț (89. Denelean), Benkirat, Ispas (90+2. Lupea), Bârdea, Agbomoniyi, Indrei, Fetița.

Szabó Antal-Lóránd

Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Háromgólos hátrányból egyenlített.

Marosvásárhely a megyei rangadón Megyei rangadóval zárult a labdarúgó 3. liga idénye. A 9. csoport …