Hamarosan rajtol a Vibe fesztivál.

Kétévi kényszerszünet után ismét benépesül a Maros-part. A marosvásárhelyieknek már nem kell bemutatni a Vibe fesztivált, amely idén, két év után, ismét visszatér a Maros-partra. Bár tavaly a szervezők készültek egy kisebb kiadással, a Vibe The City Editionnal, az nem tudta azt az életérzést kelteni, amit a fesztiválozók megszoktak. Szerdától, a fesztivál 0. napjától ismét megszólítják a szórakozni vágyókat, és, mint minden évben, ezúttal is figyeltek arra, hogy mindenki találjon érdekes programot.

A negyedik Vibe fesztiválról Rés Konrád Gergely fesztiváligazgatóval beszélgettünk.

– Hogyan készültetek az idei visszatérésre?

– Az egész csapat nagyon várta, hogy visszatérhessünk a koronavírus-járvány hozta kényszerpihenő után. A szervezés és az építkezés tekintetében szerencsére jól állunk, de ami ennél is sokkal fontosabb: úgy érezzük, a közönségünk nagyon vár már minket. Mind a törzsbázis, mind a frissen Vibe-olni vágyók alig várják már a szerdai napot, hogy végre együtt szórakozhassunk a Maros-parton.

– Mely programpontokat emelnéd ki?

– Nem szeretnék külön kiemelni semmit, hiszen a programok együttesen adják meg a fesztivál összképét. Mi, szervezők, arra törekszünk, hogy a résztvevők, akik szerdán birtokukba fogják venni a Maros-partot, ne akarjanak elmenni egészen hétfő reggelig. Ha ez megtörténik, akkor kijelenthetjük, hogy megtalálták a nekik tetsző programokat, és mindent megtaláltak a fesztivál területén, amire szükségük van. A nappali programok között van a Vibe Koli, a Fashion Corner, sportprogramok és egyéb tevékenységek, amelyekben részt tudnak venni.

– A G Caféban is ki lehet váltani a karszalagot. Meddig lehet ezt megtenni?

– Szerdáig van erre lehetőség, szerdától a fesztivál területén lehet kiváltani a karszalagokat. Azért is kérünk mindenkit, hogy váltsa ki mihamarabb a karszalagot, mert akkor sokkal rövidebbek lesznek a sorok. Illetve azok, akik ezt már korábban megtették, hamar bejuthatnak a fesztivál területére, és sokkal gyorsabban megtapasztalhatják az ottani hangulatot.

– Hol lehet megtekinteni a részletes programot?

– Mindegyik online kommunikációs felületünket ajánljuk, de a legbiztosabb információkat mindig a fesztivál honlapján lehet megtalálni. Itt fel van tüntetve mind a nappali program, mind a zenei felhozatal. Az idei fesztiválra újraterveztük az okostelefonra letölthető alkalmazásunkat is. Ezen is megtekinthető az órára lebontott program, külön érdekesség, hogy kijelölhetők azok a programpontok, amelyek az adott résztvevőt érdeklik, és a kezdés előtt 15 perccel a telefon értesítést küld, hogy nehogy lemaradjon róluk.

– Elhangzott már, hogy a közönség nagyon várja az idei Vibe fesztivált. Hány résztvevőre számítotok?

– Már 2019-ben is nagyon szép növekedést értünk el, akkor közel 50.000 személy fordult meg a fesztiválon. Idén úgy tűnik, a fesztivál még inkább tetszik a célközönségnek. A jelenlegi adatok alapján körülbelül 80.000 résztvevőre számítunk, természetesen ehhez szükséges az is, hogy napsütéses legyen az idő, ami az előrejelzések alapján nagyon valószínű. Elmondható, hogy nagyon sikeres fesztiválnak nézünk elébe.

 Nagy-Bodó Szilárd

Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Hahota-kabaré Szászrégenben.

A marosvásárhelyi Hahota színtársulat január 17-én, szerdán és 18-án, csütörtök este 7 órától Szászrégenben vendégszerepel, …