Egyelőre zárva marad a sóbánya.

A parajdi sóbányánál tervezett és remélt újranyitás elmaradt a múlt hét végén, és becslések szerint a bánya még legalább egy hónapig nem is fogadhat látogatót, ugyanis késik a szakértői vélemény.

Múlt héten úgy tűnt, hogy szombaton kinyit a több mint egy hónapja bezárt parajdi sóbánya, de a bürokrácia ismét közbeszólt. A bánya igazgatósága a múlt hét második felében elvégezte a látogatói övezetbe vezető út teherbírási próbáját. Mivel a befakadó víz nemcsak az alagút mennyezetét törte át, hanem az út alá is beszivárgott, az elmúlt egy hónapban végzett megerősítési és helyreállítási munkálatok után tesztelni kellett az út teherbíró képességét is. 

Ezért sóval megrakott nehézjárművekkel és buszokkal is többször végigjárták az érintett szakaszt az elmúlt napokban, az eredmények pedig megfeleltek a várakozásnak, a szombatra tervezett nyitást mégis el kellett halasztani. Ugyanis a munkaügyi felügyelőség szakértői véleményezést kért a bányában elvégzett munkálatokról, ám ezt a fővárosban kell elvégezzék, és több mint egy hónapot vesz igénybe. Ennek hiányában a bányavállalat fővárosi vezetői nem engedélyezték a megnyitást a tervezett időpontban.

Mint arról többször beszámoltunk, a bányalejáróban július 23-án tört át a mennyezeten a talajból beszivárgó víz, ami jelentős mennyiségű iszapot is bejuttatott. A bányát azonnal lezárták, és a lent tartózkodó mintegy ezer látogatót biztonságosan a felszínre szállították. A szakértői vizsgálatok után elkezdték betömíteni a repedéseket, majd az adott szakaszon fél méter vastag betonköpeny megöntésével erősítették meg a falakat és a mennyezetet, miközben a beszivárgó vizet el tudták távolítani. Biztonsági okok miatt a bánya azóta sem látogatható, ami akár napi százezer lejes jövedelemkiesést is jelenthet(ett) főidényben a vállalatnak. A bánya bezárásának következtében augusztusban érezhetően megcsappant a Parajdra érkező turisták száma, ami érzékenyen érintette mind a helyi vendéglátóipari, mind szolgáltatói egységeket Parajdon és környékén. A helyiek szerint sokan előre megtervezték nyári szabadságukat, és ehhez szállást is foglaltak, de mivel a bánya nem látogatható, sokan mondták vissza foglalásaikat, a felszabaduló helyeket pedig csak kis részben tudták értékesíteni a vendéglátók. 

Gligor Róbert László

Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …