Az ifjú (nép)zenebarátok napja.

November 20-a az ifjú zenebarátok napja, ezt a lehetőséget használta ki a Maros Művészegyüttes és egy kis csavarral átkeresztelték az eseményt az ifjú népzenebarátok napjává, aminek megünneplésére egy villámcsődületet szerveztek a marosvásárhelyi Színház téren, illetve a Kultúrpalota előcsarnokában. Az eseménnyel arra is fel szerették volna hívni a figyelmet, hogy fontos megőrizni és ápolni a kultúrát.

 Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, lapunknak elmondta, hogy az eseménnyel nem titkolt céljuk volt az is, hogy a fiatal zenészeket gyűjtsenek össze, lehetőséget adva a villámcsődület által számukra, hogy megmutassák tehetségüket és elhivatottságukat. Tisztában kell lenni azzal is, hogy Maros megye azon megyék egyike, ahol nagy kultúrája van a népzenének, a néptáncnak, a népi hagyományoknak és népdaloknak. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy jól állunk népzenészek terén, mutatott rá Barabási Attila Csaba, aki azt is hozzáfűzte, hogy sokat lehet köszönni Sinkó András tanár úrnak, illetve a Maros Művészegyüttes munkatársainak, akik átvették az oktatás stafétáját és mostmár fiatal népzenészek képzésével is foglalkoznak.

 Minden egybevetve a helyzet viszont lehetne jobb mind a népzene, mind a népi kultúra területén és a hétfői villámcsődülettel is fel szerették volna hívni a figyelmet arra, hogy ápolni kell a hagyományokat és a fiatalokat, a gyermekeket is érdemes közelebb hozni ehhez a műfajhoz. November 20-án több, mint 30 fiatal zenész gyűlt össze Marosvásárhely főterén és egy próba nélküli folyamattal összeállt egy rövid műsor, ahol felcsendültek a nyárádmenti dallamok, amelyeket mindenki ismer.

            A zene mellett tánc is volt mind a Színház téren, mind pedig a Kultúrpalota előcsarnokában. A Maros Művészegyüttes igazgatója szerint a népzenét nem szabad elszakítani a néptánctól, hiszen a kettő egymást kiegészíti, akár énekekkel is, amelyek hallhatóak voltak a táncosok szájából az esemény közben. Barabási Attila Csaba azt is elmondta, hogy ő nagyon reménykedik abban, hogy idővel minden együttesnek lesz lehetősége arra, hogy egy kicsi zenekart tartson maga mellett és népzenére, ne pedig gép zenére gyakoroljanak, hiszen ez az autentikus forma, így alakul ki az a kincs, amit Maros megyében őriznek az emberek. Azonban, ha nem vigyázunk kellőképpen erre az értékre, akkor eltűnhet, hívta fel a figyelmet Barabási.     Az utóbbi időben mind Marosvásárhelyen, mind Maros megyében, mind máshol egyre nagyobb teret kap a hagyományőrzés, valamint elég sokan követik a Maros Művészegyüttes útját is. Az embereknek és a kulturális intézmények vezetőinek is feladata kell legyen, hogy figyelemmel követi azon személyek útját, akik a hagyomány ápolásában vesznek részt. Az emberek számára pedig el kell juttatni az információt, azt, hogy van egy esemény, egy előadás, mert ezek által él a hagyomány! Az év és a nyár folyamán bizonyságot nyert, hogy a város és a térség lakossága érdeklődik a kultúra iránt és támogatja azt, azáltal, hogy ellátogat a különböző eseményekre. Barabási Attila Csaba elmondta, hogy sokan ellátogattak a nyár folyamán a marosvásárhelyi várban szervezett előadásokra. Az év végével pedig nem áll meg a munka, hiszen hamarosan Gyöngykoszorúk Gyöngye Néptánctalálkozót szerveznek, amelynek keretében több, mint 500 táncost várnak a Maros Művészegyüttes termébe fellépésre. A néptáncnak, a néptáncelőadásoknak és -találkozóknak pedig a népzene is szerves része és nem szabad azt hagyni, hogy hiányozzon sem most, sem az elkövetkezendő időkben!


            A hétfői villámcsődülettel a zenészek és táncosok pedig egy gyönyörű színfoltot teremtettek a szürke, borús hétköznapban, amit a jelen levők mosollyal és tapssal jutalmaztak!

Nagy-Bodó Szilárd

Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …