Navigáció: Kezdőlap / Egyéb / Levegő a Rocksulinak.

Levegő a Rocksulinak.

Úgy tűnt, hogy a Rocksuli idei február harmadikai gálaműsora lesz az utolsó rendezvénye, ugyanis a hét éve működő civil oktatási központ léte a normatív támogatás hiánya miatt veszélybe sodródott. Fenntartói az előző évfolyamok tehetségeit felvonultató koncert előtt kampányt indítottak azért, hogy a műfajban, szakmában dolgozók összefogásával mentsék meg az iskolát. Az első neves előadó, aki felkínálta segítségét, Pataky Attila, az Edda Művek alapítója, frontembere, aki a múlt hét végén két magánrendezvényen volt fellépő, ugyanakkor a Rocksulit is felkereste, és felajánlotta segítségét. 

Mint ismeretes, a Rocksulit Hints Zoltán jelenlegi igazgató 2017. január 16-án hozta létre a Bronx együttessel közösen. Kezdetben hét tanszéken 80 diákot oktattak a műfaj különböző kategóriájában, ugyanabban az évben elnyerték azt a jogot, hogy Marosvásárhelyen megszervezzék a Peron Music tehetségkutatót, így már 2018. március 3-án több tehetséges helybéli zenekar is bemutatkozhatott. Az utána következő években felfedezett együtteseknek, előadóknak lehetőségük nyílott arra, hogy Erdély több színpadán is fellépjenek. 2017-től minden évben Mikházán a Csűrszínházban saját fesztivált és Rocksuli-tábort is szerveztek. 2019-ben már 150 diákkal indították a Rocksulit, és a kínálat is bővült zenei rendezés szakoktatással. Abban az évben szervezték meg az első Közös hangok című konferenciát annak a tanácskozássorozatnak a keretében, amelyet a Hangfoglaló Program magyar könnyűzenei oktatást támogató alprogramja még 2016. januárban indított útjára. Különböző, a műfajt népszerűsítő rendezvények is voltak, mint az Év Rockzenésze szakmai vetélkedő, vagy a 101 zenészt megmozgató – Marosvásárhely főterén szervezett – zenés villámcsődület. 2020-ban a Hangőr Egyesülettel közösen folytatták a konferenciasorozatot. 

A világjárványt követően, 2021-től folytatták a programokat, azonban a pandémia miatt megcsappant a diáklétszám. Többszöri próbálkozás után 2022-ben megszűnt a lehetősége annak, hogy államilag elismert oklevelet állíthassanak ki a végzőseiknek, ugyanis lejárt a zenészszakma leírásának érvényessége, és ameddig a törvényhozók nem szabnak meg újabb határidőt, nem lehet akkreditálni a képzést. Ennek ellenére 2022-ben és 2023-ban is volt képzés és szakmai konferencia. A kitartó munka elismeréseként 2023 legszebb erdélyi magyar dala egy rocksulis diák szerzeménye lett, közönségdíjasa szintén az iskola diákja, ugyanakkor a Rocksuli képviselőjét meghívták a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zene szakát akkreditáló bizottságba. 

2024-ben kilátásba helyezett gazdasági megszorító intézkedések miatt veszélybe került az oktatási intézmény működtetése. Hints Zoltán igazgató szerint ennek legnagyobb oka az, hogy mindeddig nem sikerült állandó jellegű, normatív támogatásban részesíteni az oktatást. Azt szeretnék elérni, hogy legyen a könnyűzenei oktatásnak egy módszertani központja, ahol bárkinek, aki szeretne zenélni, ott lehetne arra lehetősége, akár a Művészeti Egyetemen is. A Rocksuli képzésein évente több százan vettek részt, ugyanis a tanfolyamaira korhatártól függetlenül bárki beiratkozhat. 

Az idén február 3-án, szombaton a református egyház Posta utcai előadótermében (volt bábszínház) tartották meg a rocksuli gálaműsorát, ahol azoknak a diákoknak teremtettek bemutatkozási lehetőséget, akik az előző tanfolyamokon részt vettek. A szervezők meghívására – az előadók nem kis meglepetésére – a gálaműsoron megjelent Pataky Attila, az Edda Művek együttes frontembere, és elénekelt néhány dalt. A fellépést megelőző tárgyalásokon elmondta: felkarolja a rendezvényt, és megpróbál támogatási lehetőséget keresni az oktatási intézmény hosszú távú fenntartásához, és ha terve sikerrel jár, esély nyílik arra, hogy a Rocksuliban folytassák az oktatást. 

A tavaly 80-an végezték el tanulmányaikat – tette hozzá tájékoztatásunkkor az igazgató, megjegyezve, hogy a civil kezdeményezéssel létrejött oktatási intézmény célja nemcsak a műfaj iránt érdeklődő zenei tehetségek felkarolása, hanem a közösségépítő tevékenység is, hiszen az előadók mellett erősítik a rajongótáborokat, továbbá népszerűsítik a pop-rock kultúrát is, amely immár társadalmunk része is immár több mint fél évszázada. 

 Vajda György

Népújság

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére