Vincze-Simó Franciska különdíjas lett.

XIV. Bujtor István Filmfesztivál

Augusztus 22–25. között Keszthelyen rendezték meg a XIV. Bujtor István Filmfesztivált. A rendezvényen több olyan alkotó is részt vett, akik együtt dolgoztak Bujtor Istvánnal, például Piroch Gábor kaszkadőr, aki idén saját filmmel is benevezett. Bujtor-életmű-díjban részesült Reviczky Gábor, akinek a díjat Koltai Róbert (aki szintén szerepelt a versenyprogramban) adta át, és Kern András, Bujtor művész- és alkotótársa, jó barátja, a közönségkedvenc Ötvös Csöpi-filmek dr. Kardosa. A rangos magyarországi filmszemlére Vincze-Simó Franciska, az Erdély Televízió munkatársa az Érted című versfilmmel nevezett be, a lényeges társadalmi kérdések lírikus ábrázolásáért elnyerte a zsűri szakmai különdíját. 

Az Érted című versfilmmel a szerző két másik filmfesztivál versenyprogramjába is bekerült. A film alkotói: Vincze-Simó Franciska rendező, Gáspár Attila operatőr/vágó, Kovács Károly zeneíró. 

A XIV. Bujtor István Filmfesztivál versenypályázatára 117 filmet neveztek be, ebből 85 be is került a versenybe, köztük 36 játékfilm, 34 dokumentumfilm, 3 animációs és 12 versfilm. A zsűriben olyan szakemberek és művészek foglaltak helyet, mint Ferenczi Gábor, a zsűri elnöke, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, az SZFE, az ELTE és a Metropolitan Egyetem tanára, Bunyik Béla producer, a Magyar Hollywood Tanács elnökségi tagja, a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál alapító igazgatója, Kalász József filmrendező, vágó, a Magyar Független Film- és Videoszövetség tagja, Lutter Imre fesztiváligazgató, Radnóti- és Bánffy-díjas előadóművész, televíziós szakember, producer, Stork Natasa színművész, az Oscar-díjra nevezett Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című film főszereplője, a 2022-ben a New York-i Filmhét „legjobb színésznő” díjazottja, Wiegmann Alfréd nívódíjas, Csokonai- és Radnóti-díjas színházi és tévéfilmrendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője.

A versenyfilmeken kívül a nagyközönségnek levetítették az Ötvös Csöpi-filmeket, közülük A Pogány Madonnát, a Csak semmi pánikot, a Hamis a baba és Az elvarázsolt dollár címűeket. 

A fesztiválon a filmes kínálat mellett koncertek, retro utcabál, veterán autós találkozó, gasztronómiai rendezvény, Bujtor-emlékkiállítás, kaszkadőrshow és családi programok is voltak.

Vajda György

Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Építik a tanuszodát Szászrégenben.

Épül a szászrégeni mezőgazdasági iskola udvarán az a tanuszoda, amelynek a megvalósítását az Országos Beruházási …