Győzelemmel rajtoló szászrégeniek.

Pénteken útnak indult a labdarúgó harmadosztály karavánja is. A lebonyolítási rendszer változatlan, csupán a csoport száma módosult: az immár hosszú évek óta megszokott 9. helyett a megyénket képviselő együtteseket ezúttal a 7. csoportba sorolta a szövetség. Az elmúlt bajnoki rajthoz hasonlóan a Szászrégeni CSM Avântul szintén a kudzsiriak ellen kezdhette az új pontvadászatot, ezúttal azonban hazai környezetben.

A hosszú nyári szünet alatt a hazaiak a marosvásárhelyi Moldován Tamással, valamint a Nyárádtői Unireától leigazolt Victor Calianival erősödtek. A pályaválasztók számára a vendégek eddig igazi mumust jelentettek, hiszen az utóbbi idényekben a kudzsiriak ellen a mérkőzések túlnyomó részében nem termett túl sok babér.

Az első játékrészben leginkább a jó teljesítményt nyújtó vendégek veszélyeztettek, s a gólhelyzetek alapján csupán a pontatlanságuknak, valamint a hazaiak szerencséjének köszönhetően nem vonultak két-három gólos előnynél az öltözőbe… A 2. percben Tiago került kecsegtető lövőhelyzetbe, ám Menyhárt könnyedén hárított. A 9.-ben Chirlejan szembetalálta magát a kapussal, lehuppant, ám a kért büntető elmaradt, a karácsonkői sípmester továbbot intett. S noha az eset nagy színlelés volt, meglepő módon a sárga lap a játékvezető zsebében maradt. A vendégek többet kezdeményeztek, gyors, veszélyes támadásokat vezetve. Sok ízben könnyedén jutottak Menyhárt kapujának előterébe. Főképp a jobb oldal volt sebezhető, igazi sugárutat képezve… A 16. percben Goronea jobb oldali szögletét követően Cocan alig pár méterről mellé lőtt! A túloldalon három perccel később M. Pop mintegy 17 méterről ugyancsak mellé gurított. Ebben az időszakban a szászrégeniek játéka nem volt fényes, Bujor és társai, noha időnként kezdeményeztek, képtelenek voltak komoly veszélybe hozni Bârlădeanu kapuját. A 25. percben Cocan – a Metalurgistul egyik legjobbja – nagyon közel állt a gólhoz, ám 13 méteres lövését a hazaiak kapusa remekül hárította.

A találkozó ezután eléggé gyenge színvonalúvá vált, hosszú percekig a két büntetőterület között játszottak anélkül, hogy a kapukat veszélyeztették volna. Hasonlóképpen alakult a második félidő nagy része, a 65. perc tájékáig. Ez alatt az idő alatt az egyetlen említésre érdemes mozzanat az 59. percben adódott, amikor M. Pop bombája kevéssel fölé landolt. A mérkőzés a veterán Florin Truța pályára lépésével kezdett éledezni. 

A 69. percben a házigazdák megszerezték a vezetést: Enescu hajszálpontosan elvégzett jobb oldali szögletét Merdariu védhetetlen lövéssel a kudzsiriak hálójába továbbította (1-0). A 75. percben a vendégek nagyon közel álltak az egyenlítéshez, ám a kaputól mintegy 6 méterre Chirlejan önfeláldozó mozdulattal felszabadított Cocan elől. A vendégek továbbra is veszélyeztettek, ám a 80. percben Șaucă 15 méteres lövése erőtlenre sikeredett, majd négy perccel később Udrea szöglete után Tiago fölé „bólintott”. A mérkőzés hajrája  nyílttá és izgalmassá vált. 

A 86. percben az Avântul kétgólosra növelhette volna előnyét, ám Pop 16 méteres lövését Király a bal kapufa tövéből hárította. Miközben a kudzsiriak elszántan támadtak az egyenlítő gól megszerzéséért, az ötperces ráadás utolsó másodperceiben a házigazdák végérvényesen eldöntötték a három bajnoki pont sorsát: a mindössze 17 esztendős Răzvan Forgaci egy látványos, közel 45 méteres egyéni akciót góllal fejezett be, 15 méterről higgadtan a kapuba küldte a labdát (2-0). A találatot követően a játékvezető le is fújta a mérkőzést. 

A szászrégeniek megérdemelt sikert könyvelhettek el a bajnoki pontvadászat nyitónapján, ám az elkövetkező fordulókban a teljesítmény minőségének fel kell javulnia.

Jegyzőkönyv

3. liga, 7. csoport, 1. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Kudzsiri Metalurgistul 2-0 (0-0).

Szászrégen, Avântul-pálya, napsütéses időjárás, mintegy 300 néző. Vezette: Bogdan Florea – Ionuț Andrei (mindketten Karácsonkő), Claudiu Lucaci (Bákó). Tartalék játékvezető: Marius Diaconu (Románvásár). Ellenőr: Somolyák István (Székelyudvarhely), Dan Jiga (Beszterce).

CSM Avântul: Menyhárt – Marinescu, Suciu, Merdariu, V. Căliani (79. Bugnar), D. Dan (66. Truța), Chirlejan, Moldován T., Enescu, M. Pop (88. Potor), Bujor (66. R. Forgaci).

Metalurgistul: Bârlădeanu – Taban (85. Cunțan),  Király, Itu, Tiago, Goronea, Udrea, Cocan, Bura, Păcurar (70. Domșa), Șaucă.

Gólszerzők: C. Merdariu (69.). R. Forgaci (90+5.).

Szabó Antal-Lóránd

Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Létfontosságú szászrégeni győzelem.

A 3. liga  alapszakaszának utolsó játéknapján a Szászrégeni CSM Avântul a kiesés elleni küzdelemben vívott …