Fizikoterápiás központot terveznek

A reumatológia régóta hiányzott a régeni kórházból. Létesítésének ötlete a tavaly tavasszal született, fél évet kellett várniuk az egészségügyi minisztériumi beleegyezésre. A kezdeti nehézségek után Binder Zsolt elégedett a helyzettel. A kórház vezetôsége hamar létrehozta a kabinetet. Csak bôvíteni, csiszolni, barátságosabbá és otthonosabbá kell tenni.

Binder Zsolt az orvos-páciens viszonyt kívánja közvetlenebbé tenni azzal, hogy nyakkendôben és zakóban fogadja betegeit. Így elejét veszi az ún. „fehér köpeny szindróma” jelentkezésének, amely magas vérnyomással, erôs szívveréssel és izgalommal jár. A betegeken már a rendelés elsô napjaiban tapasztalta a változást.

Ahhoz, hogy az eredmények sikeresek legyenek, a gyógyszeres kezelés mellé fizikoterápiás kezelés is szükségeltetik, ezért egy kezelôrészleg létrehozását is tervezik. Erre adottak a lehetôségek, gyógyiszap található Régentôl néhány kilométerre. A központnak a kórház épületében, vagy annak közelében kellene helyet találni. Szakemberek, akik felvállalnák a munkát, vannak. Tervezik gyógytornász alkalmazását is. A kezelôrészleg ügyében tárgyalnak az egészségügyi biztosítási pénztárral és a kórház vezetôségével.

Binder Zsolt szerint az állami és a magánreumatológiai rendelô között jó a viszony, egészséges versenyhelyzet alakult ki, mely mindenféleképpen a betegek javát szolgálja.

Nagy Botond

About vmlinuz

Check Also

Miként született meg a nőnap gondolata, és miért március 8. lett a nemzetközi nőnap?

Tudom, hogy a virágárusok elátkoznak, mert aki ezt a cikket elolvassa, biztosan elkerüli a virágüzleteket …