Navigáció: Kezdőlap / Egyéb / Politikai nyomás a város érdekei ellen

Politikai nyomás a város érdekei ellen

Tegnap délben Nagy András, Szászrégen polgármestere sajtótájékoztatót tartott hivatalában, azt követően, hogy a június 15- ére, szerdára összehívott rendkívüli tanácsülésről a PSD, PUNR, a PRM és a PNG pártok képviselőiből álló ellenzék kivonult az ülésteremből, bojkottálva egy olyan döntés meghozatalát, amely a város érdekeit szolgálná.

Az említett pártok képviselői azt szerették volna, hogy halasszák el a tanácsülést, de mivel az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt önkormányzati képviselői úgy szavaztak (egy szavatkülönbséggel), hogy legyen ülés, a többiek elhagyták a termet.

A polgármester kifejtette, a négy napirendre tűzött határozattervezet közül az egyik elfogadásával felhatalmazták volna a polgármesteri hivatalt, hogy kezdeményezze egy sportterem megépítését állami alapokból. Az épületet, amelyet a mezőgazdasági iskolaközpont udvarára szeretnének felhúzni, nemcsak az oktatási intézményben tanulók, hanem a városlakók is használhatnák. Nagy András elmondta, korábban tárgyalt Borbély László építkezésügyi miniszterrel, aki megígérte, ha a város minél előbb igényli a minisztériumtól egy sportterem építését, akkor Szászrégen az elsőbbségi listára kerül, így eséllyel pályázhat más romániai városok között a létesítmény megvalósítása érdekében. Ezért volt sürgős összehívni a tanácsot. A nyolc személyből álló ellenzéki csoport kifogásolta, hogy a polgármester törvénytelenül hívta össze az önkormányzati ülést, mivel nem értesítették három nappal azelőtt a tanácsosokat. A polgármester elmondta, a helyi közigazgatásra vonatkozó 215-ös törvény 40. cikkelye kimondja, hogy a tanácsülés összehívóját három nappal a munkálatok megkezdése előtt kell elküldeni az érintetteknek, azonban az is szerepel az előírásokban, hogy kényszerhelyzetben vagy sürgősségi esetben a polgármesternek jogában áll azonnal tanácsülést tartatni. Mivel a miniszter arra kérte a polgármestert, hogy halaszthatatlanul nyújtsák be törvényes úton a kérést a sportterem építésére, úgy határozott, hogy rendkívüli ülést szervez.

Az említett vitás határozattervezet mellett a tanácsosoknak még dönteniük kellett a költségvetés kiegészítéséről, ezen belül pedig arról, hogy mekkora összeggel járulnak hozzá a szászrégeni lakosság-nyilvántartó hivatal létrehozásához. Egy másik határozattervezet a Mihai Viteazul negyedbeli hőközpont felújítási munkálataira vonatkozott, s a negyedikkel a tanács megbízta volna a polgármesteri hivatalt, hogy a kormány beruházási osztályával kössön szerződéseket – nyilvánvalóan ez a határozattervezet is a sportterem építésével kapcsolatos.

– Amint látható, egyik határozattervezet sem vonatkozott valamiféle etnikai jellegű intézkedésre, amely sértette volna egyik felet vagy a másikat. Mind a négy a város érdekeit szolgálja, így érthetetlen, hogy a „nyolcak” miért vonultak ki a tanácsteremből – vélte a polgármester.

Az újságírók kérdésére a továbbiakban kifejtette: politikai nyomást gyakorolnak, hiszen a négy párt egyezséget kötött, hogy bármilyen ügyben egyszerre szavaznak, így ezt nem akarták felbontani. Szászrégenben egyetlen etnikai jellegű határozattervezetet tűztek napirendre: ez a Petőfi-szobor állítására vonatkozott. 15 év alatt négyszer próbálták keresztülvinni a tanácson, de nem sikerült. Legutóbb idén februárban sem volt meg a kivitelezéshez szükséges kétharmados szavazat, így ezt az ügyet elnapolták. Abszurdum, hogy az említett négy határozattervezet elfogadása ellen így tiltakozik az ellenzék, hiszen csak a sportteremre mintegy 30 milliárd lej állami támogatást kapna a város – összegezett a polgármester.

A rendkívüli tanácsülést lapzárta után, tegnap este 9 órára hívta újra össze a polgármester.

A szerző vmlinuz

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére