Monthly Archives: október 2009

Kemény János „Medvekaland a Kárpátokban”

Örömmel értesítjük, hogy megjelent a Lazi Könyvkiadó gondozásában Kemény János Medvekaland a Kárpátokban című könyve. Kemény János báró, író, szerkesztő, irodalom és színházszervező,abból a családból jött, mely nemcsak az emlékíró fejedelmet, hanem Kemény Zsigmondot is adta a magyar irodalomnak. Erdély egyik legnagyobb mecénása volt, aki vagyona nagy részét az erdélyi magyar irodalom szolgálatába állította. Iskolát alapított, színházat szervezett, létrehozta a …

Read More »

Megvásárolhatók az ANL lakások?

A Szenátus plénuma elfogadta azt a törvénymódosítást, melynek értelmében eladhatók lesznek az ANL lakások leltári áron. A törvénytervezet célja a 152/1998-as törvény megváltoztatása annak érdekében, hogy elősegítse az ANL lakások megvásárlását leltári áron, azonban úgy, hogy az árak meghatározásánál szem előtt tartják az inflációrátát is. szólj hozzá Ugyanakkor a tervezet azt is előírja, hogy az eladásból származó összegekből újabb lakásokat …

Read More »

Gyermeknevelésin az özvegy apák

Ezentúl az özvegyen maradt apákra átruházódhat a gyermeknevelési szabadság és támogatás. A hét elején fogadták el Derzsi Ákos RMDSZ-es képviselő törvénymódosító javaslatát, miszerint ha az anya szülés közben vagy azt követően meghal, az apa is megkaphassa a gyermeknevelési támogatást, még abban az esetben is, ha az elmúlt egy évben nem fizette társadalombiztosítást. A Képviselőház egyhangúlag elfogadta a javaslatot – 249 …

Read More »

Vasárnap visszavisszük az órát!

Vasárnap, azaz október 25-én vissza kell vinni az órát! Szólj hozzá Október utolsó hétvégéjén egy órával többet nézhetjük a tévét, 60 perccel többet bulizhatunk és 3600 másodperccel többet alhatunk, vagy csinálhatunk bármit. Vasárnap, azaz október 25-én vissza kell vinni az órát! Figyelem: ne oda vigyük vissza, ahol vettük, csak simán állítsuk egy órával korábbra. Ezt több okból is érdemes megtenni: …

Read More »

Fűtéstámogatás: újabb változás

A kormány jóváhagyta a fűtéstámogatás határértékének növelésére vonatkozó módosító javaslatot. Szólj hozzá Idéntől megváltozott a fűtéstámogatás felső értéke, azaz a válságra való tekintettel 615 lejről 425-re csökkent a határérték. A megyejogú városok országos szövetsége azonban nem hagyta szó nélkül a dolgot, és arra készültek, hogy az alkotmánybíroságon támadják meg a rendeletet. Erre válaszként Emil Boc ideiglenes kormányfő felkérte a polgármestereket, …

Read More »