Öt évet vártunk az ötödik Titán lemezre

Ha már karácsonyról elmaradt, akkor Bálint-napra időzítette az ötödik lemez megjelenését a szászrégeni Titán zenekar. A Legújabb holnap című lemez péntektől már kapható, így akár kedveskedő Valentin-napi ajándék is lehet belőle.

A zenekar karácsony előtt pár nappal már tartott lemezbemutató koncertet Szászrégenben, de a lemezük megjelenése késett, így a koncert alatt még javában öntötték a korongokat.

A zenekar ötödik albumának megjelenésére öt évet kellett várniuk a rajongóknak, de a megjelenés pillanata is elérkezett. A lemez anyaga pedig már nem is olyan ismeretlen számunkra, ugyanis az erdélyi rádiók már október óta játsszák a Holnaptól minden jót című számot, és még néhány vadonatúj Titán dalt.

Lemezbemutató koncertre több településen is számíthatnak majd a zenekedvelők: február 20-án 18 órától a nyárádszeredai kultúrotthonban ismerkedhetnek a korong dalaival, de a marosvásárhelyi lemezbemutató sem marad el, csak meglepetés sztárvendéggel készülnek a fiúk, azért késik kicsit a buli – tudtuk meg a zenekar frontemberétől, Szabó Elődtől.

Szász Cs. Emese

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …