Az erdőben sincs kétnyelvűség

Ellopták, illetve megrongálták majdnem valamennyi román-magyar kétnyelvű irányjelző turistatáblát a Maros-völgyében, amelyeket a Maros Megyei Hegyi- és Speciális Mentőszolgálat, valamint az Erdélyi Kárpát Egyesület és a Perpetuum Mobile Egyesület tagjai, önkéntesei helyeztek el.

Kissé viccesen, de komolyan is felmerült annak lehetősége, illetve szükségessége, hogy a Maros-völgyében elhelyezett turistajelzéseket román és magyar nyelv helyett román-angol kétnyelvűre cseréljék, mivel úgy tűnik, már az erdőben, a mezőkön sem megtűrt a magyar nyelv használata – következtettek a megyei hegyimentő-szolgálat munkatársai. Márpedig a jelzések elkészítése nem „olcsó mulatság”. „Egyrészt sokba kerül maga a faanyag, utána pedig sok időt vesz fel mindegyiket kézzel megírni, ráadásul az önkéntesek segítségével mi magunk helyezzük ki, ami szintén időigényes tevékenység. Majdnem az összes táblát legalább egyszer már ki kellett cserélnünk, pedig a kijelölt turistaútvonalak nagy segítséget és biztonságot nyújtanak a kirándulóknak” – mondta a hegyimentő-szolgálat vezetője, Kovács Róbert.

Hozzátette, azért román és magyar nyelven írták fel a települések, tavak, látványosságok nevét, mert a román anyanyelvű turisták után a legtöbben magyar anyanyelvűek, sőt a romániaiak után a legtöbben Magyarországról érkeznek. (Arról nem is szólva, hogy mindennek van évszázados, magyar elnevezése is.) Megpróbálkoztak a román-angol változattal is, de ezeknek sem volt nagyobb „sikerük” Kovács Róbert elmondta, megközelítőleg 200 táblát helyeztek el a Maros-völgyében, számára pedig megmagyarázhatatlan, hogy itt miért rongálják meg ezeket, míg Szováta környékén és a Görgény-völgyében többnyire érintetlenül maradnak.

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …