Pályázati felhívás IX-XII-es diákok számára „A 3. királyfi, vagy királylány” témakörben

A népességcsökkenés elsősorban a gyermekvállalási kedv hiányával magyarázható. Demográfiai és lélektani szempontok arra engednek következtetni, hogy a harmadik gyermek vállalására könnyebben elhatározzák magukat a szülők, mint az első, illetve a második esetében. Ez magyarázza a kezdeményezés ötletét.

Tekintettel a téma jelentőségére, programunk védnökségét két ismert közéleti és közösségi életünkben fontos szerepet betöltő személyiség vállalta: Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, valamint Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.

A pályázat során bármilyen írott műfajú (esszé, monda, vers, valós történet, napló, tudományos dolgozat, riport, stb.) alkotást elfogadunk, amelynek témája a harmadik testvér iránti szeretet, illetve az utána való vágyakozás.

A jelentkezőket négy kategóriába soroljuk. Óvodásoktól érettségiző diákokig várjuk a résztvevőket. A díjak kategóriánként: 1000, 500 és 300 euró értékben kerülnek kiosztásra.

Jelen felhívásunkkal egyetlen kategóriában hirdetjük meg a pályázatot, éspedig a IX-XII. osztályos tanulók számára. Az említett másik három kategória (óvodások, I-IV. és V-VIII. osztályosok) meghirdetésére a 2011-es esztendő első felében kerül sor.

Célunk, hogy közüggyé váljon népességfogyásunk megállítása és a folyamat irányának megváltoztatása.

Kezdeményezésünkhöz csatlakozott a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), amely évek óta szintén az Áldás-Népesség Mozgalom keretében szervezi az Adj, király, katonát! címen népszerűvé vált vetélkedő-sorozatot. A MIT felajánlotta, hogy rendezvény-sorozatuk 2011-2012-es szöveggyűjteményébe, bekerülhetnek a nyertes pályaművek.

Felhívásunk mellékleteiként közöljük a pályázat útmutatóját valamint a jelentkezési lapot, melyek letölthetőek a következő honlapról is: www.magyarifjak.org.

Kolozsvár, 2010. november 11.

Szervező:

Csép Sándor,

az Áldás-Népesség Mozgalom

kezdeményezője (0744 606917)

Társszervező:

Soós Sándor,

az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke (0745 568605)

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …