Újabb épület a vécsi kastély betegeinek

A neuropszichiátriai betegeknek otthont adó marosvécsi kastélyt hat évvel ezelôtt szolgáltatták vissza a Kemény báróknak. A család nem követelte, hogy a törvényes határidôn belül „hagyják el” az épületet, hanem idôt adott arra, hogy az intézmény csak a saját épületegyüttesének és infrastruktúrájának kiépítése után költözzön ki a kastélyból.

A Szociális Gondozói és Gyermekvédelmi Igazgatóság és a súlyos betegeket ellátó intézmény megpályázható források révén sikerrel indította be a folyamatot, sorra épültek és épülnek a pavilonok. Legújabban a Primula rehabilitációs központ építésére írták alá a finanszírozási szerzôdést. Értéke 750.000 euró. A projektet dr. Schmidt Loránd vezérigazgató és dr. Pokorny László, az intézmény vezetôje mutatta be.

Több mint 3 millió euró új épületekre

– Ismeretes, hogy a marosvécsi neuropszichiátriai rehabilitációs központ átszervezés alatt áll, ennek folyamatában a negyedik projektet kivitelezzük. A Szent Anna központot PHARE-alapokból, ennek bôvítését régiós szektoriális pályázat révén valósítjuk meg. A kivitelezés 70 százalékánál tartunk. Ennek értéke 950.000 euró. A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (BIRD) finanszírozása révén a Mária és a Primula központ épül meg, amely egyenként 750.000 eurós beruházás. A Mária központ építését májusban, a Primuláét ôsszel kezdjük. A Maros Megyei Tanács 10 százalékkal járult hozzá a projekthez. Mindkét épület 50-50 személy befogadására alkalmas. Ezekben a korszerû épületekben európai színvonalú ellátás folyik majd – mondta dr. Schmidt Loránd.

Két év múlva „költöznek ki” a kastélyból

– Marosvécsen 300 személyt ápolunk, a kastélyban 150-et, a pavilonokban további 150 személyt helyeztünk el. Hat éve változott a tulajdonviszony, a Kemény család visszakapta a kastélyt. Akkor született egy egyezség, hogy az új épületek megépítéséig a gondozottak a kastélyban maradhatnak. A jelenlegi építkezési ütemet tekintve két évre van még szükség, hogy az új objektumok elkészüljenek. Ekkor kerül sor a kastély átadására – mondta dr. Pokorny László igazgató.

Ami a telket illeti, a kastély bal oldalán levô 4 hektáros telek nagy részét a polgármesteri hivatal bocsátotta rendelkezésükre, amelyre 49 éves szerzôdést írtak alá.

Mezey Sarolta – Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …