Navigáció: Kezdőlap / Egyéb / Erdélyi rövid életkép

Erdélyi rövid életkép

Alapvetően a fiatalságnál az a probléma, hogy nem találják meg sokszor a hasonlok egymást nincs hol ismerkedjenek. Régen volt a bálozás, ami eleve erre volt, hogy ismerkedjenek a fiatalok, és megtalálják a megfelelő párt, akivel együtt leélhetik az életüket, és gyermeket hozhatnak össze.

Alapvetően társadalmunkban nyűg és nem érték a gyermek, csak a pénz számít, ahol van gyerek sokszor nem törődnek vele, mert mindig csak a rohanás. A liberalizmus szétverte a családokat, a társadalmunk szövete teljesen szétszakadt, szétroncsolódott. Figyelni kell, mekkora a közöny egymás iránt, hova tűntek a jó baráti társaságok, a régi összejövetelek. Hova tűnt a közösség összetartó védelme, mely a védtelent is megvédi, ha kell. Mivel társadalmunk immunrendszerét kikapcsoltak, így nem védekezik a külföldi hódítókkal, a cigány és egyéb bűnözőkkel szemben, és ennek oka az is, hogy nincs meg a létfenntartási ösztöne arra, hogy faját fenntartsa, hogy gyermekeknek adjon életet, hogy a Hazát megtartsa a jövő nemzedéke számára. Az emberek tudatában sincsenek annak, hogy ahhoz, hogy mi egyáltalán valaha egyesülni tudjunk, vagy erőt mutassunk fel mások fele, ahhoz népességszám is kell. Itt van Kína esete. Ők sokan vannak. Nekünk is lenne hol szaporodni. De amíg nőink, leányaink csak a pénzt nézik, és a pénzes pasik a fontosak, amíg plázákba járnak és ez a szemét globalista halálkultúra az értékrendjük, addig nem lehet sokat várni. Itt kell hozzátenni, hogy ennek oka az oktatás szétzüllesztése. Ott is a liberális mocskot, a holokauszt zagyvaságokat tömik gyermekeink fejebe a hazafias szellem, és a felvilágosítás helyett. Az iskola nem tanít rendszerben gondolkodni sem. Itt kell megemlíteni, hogy magyarságunk gyengeségét a Marosvásárhelyi Egyetem esete is mutatja. A Kárpát-medencében lévő más nemzeteknek is fel kéne ismerni, hogy egymásra vagyunk utalva, és nem a magyarellenességen kéne gondolkodni, hanem egymást segítve kéne fennmaradásunkért tenni. Egymás ellen harcolva nem csak mi, hanem ők is elvesznek. Itt kell megjegyeznem azt is, hogy politikusainktól ne varjunk semmit. Ők nem vezetőink, ők a bőrünkre elárulnak bennünket. Nekik nem fontos a magyar népességstratégia, csak az, hogy a cigányoknak mindent megadni, és még rendőrre is nyilvánítani őket, hogy utána ők lőhessenek szét minket és irthassanak ki minket. Lehet, hogy nem mindegyik tenne így, de sajnos a jelenlegi áldatlan helyzetben ez a gondolat is megfordul az emberek fejeben. Összefoglalva tehát, ismerkedési alkalmakat kell szervezni, keresni egymást, nem bezárkozni otthon a TV és a net melle, fel kell világosítani a fiatalokat, mindenről, miért fontos a népesség fenntartása a gyermekszülés. Ahhoz, hogy öntudatos legyen a nemzetünk, és a következő generáció is ennek szellemében éljen, ahhoz ismernünk kell történelmünket, kultúránkat, mi miért történt a magyarsággal, és mindig bármilyen helyzetben a könyörtelen igazságért kiállni. Ehhez viszont az kell, hogy a „Mondd el fiaidnak” elv szerint éljünk, és ne féljünk semmilyen problémáról, régi eseményről sem beszelni. „A családszervezetek sajnos nem sokat tehetnek az unió megfelelő fórumain” mondatról az a véleményem, hogy nem akarásnak nyögés a vége, ezt a legegyszerűbb mondani Ma ez a divat. A gyimesi csángó népszaporulat örömteli hír. Csak így tovább és példát vehetnénk testvéreinkről mindannyian.Érdemes lenne mindenkinek végiggondolni ezeket a dolgokat, összefüggéseket, ugyanis látszólag egészen mást témájú elemek hatnak egymásra a társadalmon belül, akár dominószerűen

( a neten akadtam rá erre az írásra )

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére