Árvízeket okozott az elmúlt napok csapadékos időjárása

Torrenciális esőzés okozott árvizet a Maros megyei Déda községben. A természeti csapás következtében 10 lakóház rongálódott meg, a víz továbbá 40 háztartást, 5 hektárnyi szántóföldet, 30 kutat és 3,5 kilométernyi közutat is használhatatlanná tett.

A Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség által szolgáltatott információk szerint, a segesvári tűzoltókat tegnap éjjel riasztották két személy kimentésére az árból, ugyanakkor a marosvásárhelyi tűzoltóknak is közbe kellett lépniük a maroskeresztúri, segesvári és szászrégeni pincék kiszivattyúzásában.

A Maros Vízügyi Hatóság információi szerint, az elmúlt időszak csapadékos időjárásának következtében jelentősen megnövekedett egyes folyók vízhozama. Ezért több helyen is óvintézkedéseket kellett végrehajtani az árvízek elkerülésére.

A Maros folyó vízhozama például háromszorosára növekedett a sokéves áltaghoz képest, azonban itt még nincs szükség a védekezésre. De a Kis- és Nagy-Küküllő vízhozamán már szabályozni kellett, a bözödi és zetelaki tavak által. A szakemberek szerint, a helyzetet uralják, és egyelőre nem kell további árvízektől tartani Maros megyében.

marosvasarhelyi.info

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …