Lakasbiztositas

Lakásbiztosítás

Szászrégen Polgármesteri Hivatala sajtóközleményben hívja fel a lakosság figyelmét arra, hogy augusztus 6-tól kezdődően életbe lépett a 260/2008-as törvény, mely a kötelező lakásbíztosításra vonatkozik. Ennek értelmében úgy a magán, mint a jogi személyek kötelesek bebíztosítani lakásaikat földrengés, árvíz és földcsúszamlás esetére.

Azok, akik nem tesznek eleget a törvény előírásainak 100 és 500 lej közt büntethetők. A büntetést a polgármester, illetve az általa kinevezett személyek róhatják ki.

A be nem biztosított épületek tulajdonosai, abban az esetben, ha lakásukat a törvényben említett valamely természeti katasztrófa – földrengés, árvíz, földcsúszamlás – éri, a helyi költségvetésből semmiféle kártalanítást nem kapnak – áll Szászrégen Polgármesteri Hivatalának közleményében.

About vmlinuz

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …