Az RMDSZ felelőssége nagyobb, mint bármikor

A vasárnapi román parlamenti választások pozitív és negatív eredményekkel, valamint tanulságokkal egyaránt szolgálnak az erdélyi magyar közösség vezetői,

A posztkommunista erők nagyarányú, kétharmadhoz közeli győzelmet arattak, nem sikerült visszajutnia a törvényhozásba a szélsőségesen magyarellenes Nagy-Románia Pártnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) átlépte az 5 százalékos küszöböt, és nem jutott mandátumhoz a Tőkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP)

A magyarlakta megyék alacsonyabb részvételi adatai azt mutatják, hogy a magyar pártok versenye nem hogy növelte volna szavazóik számát, hanem éppen ellenkezőleg hatott, sokan távol maradtak a voksolástól. Ezzel függhet össze az a szomorú tény is, hogy az erdélyi magyarok közel 15 százaléka román pártokat támogatott.

Az EMNP-nek világos célokat megfogalmazó, autonómiát és föderalizációt középpontba állító programja ellenére sem sikerült annyira megerősödnie, hogy reális nemzeti alternatívát tudjon nyújtani az RMDSZ-szel szemben. A mostani választásokon már el sem indult Magyar Polgári Párt (MPP) csendes kimúlása után másodjára is bebizonyosodott tehát, hogy hiába a magyar kormánypártok politikai (és különböző csatornákon vélhetően milliárdos összegekben juttatott anyagi) támogatása, Magyarországról nem lehet erdélyi pártot építeni

A Fidesz és maga a miniszterelnök is már régóta azzal foglalkozik, hogyan tudna minél elegánsabban kifarolni az EMNP-s kalandból, és kiegyezni az RMDSZ-szel. Más lehetőség ugyanis lényegében nem maradt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Nemzetstratégiai Intézet vezetésére felkért egykori MPP-elnök, Szász Jenő RMDSZ támogatására felhívó nyilatkozata.

A Szávay István által jegyzett közleményben az áll: Victor Ponta, a győztes szocialisták elnöke már vasárnap éjjel kormányra hívta az RMDSZ-t. A magyar szövetség felelőssége a kialakult helyzetben hatalmasabb, mint bármikor, mozgástere azonban a végleges eredményektől függően még kérdéses. Amennyiben a magyarellenességtől egyébként nem mentes, belső viták miatt pedig meglehetősen ingatag szociálliberális pártszövetség nem szerzi meg a mandátumok kétharmadát, nem csupán önmaga európaibb színben való feltüntetése, hanem konkrét politikai céljainak elérése érdekében is szüksége lesz a magyar politikusok támogatására.

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …