Már nem is titkolják: együttműködési megállapodást írt alá az MSZP-vel az RMDSZ

Együttműködési megállapodást írt alá szerdán Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Táncsics Mihály Alapítványa és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány.
A dokumentumot a két alapítvány elnöke, Szabó Vilmos és Markó Béla látta el kézjegyével. A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére.
A felek vállalták, hogy létrehoznak és működtetnek egy olyan tudományos szellemi műhelyt, amelynek keretében egyes tudományterületek elismert szakemberei külhoni magyar fórumokon tartanak előadásokat. Támogatják a magyar kulturális élet kiválóságainak határon túli fellépéseit, és szorgalmazzák az Európai Parlamentben működő frakcióközi nemzeti kisebbségi csoport munkájának határon túli bemutatását.
Szabó Vilmos, a Táncsics Mihály Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta: amellett, hogy az azonos politikai családhoz tartozó pártalapítványokkal kiépítették kapcsolataikat, úgy gondolták, a Táncsics-alapítvány a „nemzetpolitikai kérdések szolgálója is lehetne”. Ezért keresték a partnerséget a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal.
Markó Béla, az RMDSZ alapítványának elnöke az MTI-nek kijelentette: nem talál semmi kivetnivalót abban, hogy a néppárti RMDSZ szellemi műhelyének szánt alapítvány az MSZP alapítványával működik együtt. Az etnikai nemzeti problémáknak nincsenek ideológiai vonzatai – tette hozzá az Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke.
(MTI nyomán)

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …