Félsziget helyett jön a fiERD

A Marosvásárhelyi Liget, a Maros-part, de még a lovarda is lehet a Bözödi-tótól Marosvásárhelyre költöző fiERD Tábor új helyszíne. A rendezvény többek közt az elköltözött Félsziget hiányát is igyekszik pótolni, azonban továbbra is magyar tábor, vagy magyar fesztivál jelleget ölt. magyar fesztivál jelleget ölt.

 

A fiERD Tábort négy éven keresztül a Bözödi-tó mellett szervezték, azonban már a tavalyi rendezvény után, a szervezők gyakorlatilag lemondtak Bözödről. „Nehezen megközelíthető hely volt az, hiszen már az erdőszentgyörgyiek is autóval kellett jöjjenek, de infrastrukturális problémáink is voltak, így egyértelmű volt, hogy idén elköltöztetjük onnan a rendezvényt. Kaptunk egy jó helyet Szovátán és egyet Parajdon is, de így, hogy a Félsziget elköltözött, kétségtelenül Marosvásárhely a legjobb helyszín” – mondta a Vásárhelyi Hírlap megkeresésére Bíró Csaba, aki szerint az elmúlt tíz év alatt Marosvásárhely igazi fesztiválváros lett, így a Félsziget elköltözése űrt hagyott maga után, amit ki kell tölteni valamivel.

Bíró Csabától megtudtuk azt is, hogy elsősorban a régi városi stadionban és a körülötte lévő ligetben szeretnék szervezni, amelyre elméletileg már meg is kapták a polgármesteri hivatal szóbeli beleegyezését. „Azért lenne jó helyszín a liget, mert a városban van, és be is van kerítve, míg a Maros-parton például csak a kerítések felállítására is sokat kellene költeni. Ha azonban valami miatt nem jönne össze a liget, akkor a Sörpatika melletti Maros-partban, de még a lovardában is gondolkodunk” – mondta Bíró Csaba, aki már a rendezvény időpontját is kijelölte: augusztus 30-án, 31-én és szeptember elsején zajlana a rendezvény, amely megtartja magyar jellegét, csak még azt nem döntötték el, hogy tábor legyen vagy inkább fesztivál.

Szász Cs. Emese – Székelyhon.ro

 

 

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Ossian- és Titán-koncert Szászrégenben.

Július 19-én, pénteken 21 órakor első alkalommal lép fel Szászrégenben, a Kerekerdőben a népszerű magyarországi …