Pályázati felhívás a X. Caritas-tábor megszervezésére

A Gyulafehérvári Caritas idei nyári önkéntes táborát olyan településen/civil szervezetnél/intézménynél szeretné megtartani, amely nyitott egy 100 fôs csapat vendégül látására. Az egyhetes tábor során a táborozók kétkezi és közösségépítô munkájukkal ajándékozzák meg a tábort befogadó közösséget, remélve, hogy maradandó értéket teremtenek. A tábor a pályázó által megfogalmazott helyi szükségletre kíván választ adni azáltal, hogy a részt vevô önkéntesekkel közösségépítô tevékenységeket és konkrét fizikai munkát vállalnak fel. A tábor célja egyrészt értéket teremteni a pályázó javára, másrészt pedig, hogy az önkénteseket új tapasztalatok és kapcsolatok szerzéséhez segítsék hozzá. A tábor idôpontja július 8-14., helyszíne a jelen pályázat nyertese által felkínált helyszín. Pályázhatnak: falvak/községek/kisvárosok önkormányzatai, civil és egyházi szervezetek, intézmények/közösségek, illetve közintézmények, Caritas-intézmények és helyi közösségek. Részletek a www.caritas-ab.ro honlapon.

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …