Svájcba emigrált magyar tanárnő fia szájából hallottam, hogy amikor a mamát befogadta a helyi iskola, azzal tüntette ki az igazgató, hogy ő intézhette az iskola számára szükséges eszközök beszerzését.
Persze bizonyítani akart, és összeállította a listát, amit izgatottan vitt a bemutatásra. Az igazgató vetett rá egy pillantást, majd elmondta, az úgy rossz, ahogy van, lehet újraírni. Az értetlen arcot látva, jóindulatúan elmagyarázta: „először meg kell nézni, hogy a városban gyártják-e ezt a cikket? Ha igen, meg kell venni, mert az a legolcsóbb, hiszen a város lakóinak munkát biztosítunk és a későbbi minőségi problémák kizártak. Ha nem, meg kell nézni, hogy a tartományban készítenek-e ilyesmit, mert ez a második legolcsóbb, minőség vitára itt sem kell számítani. Amennyiben a tartományban sem készül, akkor megnézzük, hogy Svájc területén előállítják-e a terméket. Ha igen, jöhet.
Végül felmerül a kérdés: mi a teendő akkor, ha nem gyártják Svájcban? Ekkor hátra kell dőlni és behunyt szemmel, (esetleg egy rövid szunyókálás után) pihent állapotban azon lehet elgondolkodni, hogy egyáltalán kell-e nekünk ez a szar?”
Figyelem, pedagógusok és szülők! Ezt a hozzáállást tanítsátok minden családban, óvodában, iskolában, egyetemen! Ennyi kell ahhoz, hogy örökre kilábaljunk mindenféle gazdasági krízisből.
