Isten éltesse, Bölöni László!

Bölöni László tegnap volt 60 éves. Ebbôl az alkalomból barátai, ismerôsei, egykori játékostársai jókívánságokkal, üzenetekkel köszöntötték. Ezek egy részét tegnapi lapszámunkban közöltük. A második részt az alábbiakban olvashatják.

Ciorceri Gica a Brassó szakmai igazgatója, Bölöni egykori csapattársa, ASA: „A 60. életév egy szép kor, mindig is jól tartotta magát, és kívánom, hogy maradjon meg örök fiatalnak. Adja a Fennvaló, hogy 90 évig is éljen és legyen mindig ilyen jó kedélyû, fiatalos és persze, sikeres!”

Fodor János, egykori csapattársa, ASA: „Lacinak én is sokat köszönhetek, mint mindegyikünk az egykori csapattársai közül. Szívbôl kívánok minden elképzelhetô jót neki, meg családjának, sok egészséget és sikereket az edzôi karrierjében!”

Cacovean Cornel, az ASA hajdani elnöke: „Maradjon meg ilyen kitartónak, hasonló sikeres eredményeket érjen el, mint eddig. Minden jót kívánok neki, meg családjának, sok sikert az edzôi karrierjében. Isten éltesse!”

Dr. Halmágyi Imre, az ASA volt orvosa: „Én gyakran társalgok vele telefonon. Mit mondjak? Csak közhelyeket lehet mondani ilyen alkalomkor. Mit tudnék mást mondani, mint azt, amit ilyen alkalommal mindenki kíván neki?”

Szucher Ervin, marosvásárhelyi újságíró, a Volt egyszer egy nagy csapat címû egykori ASA-ról írt könyv szerzôje: „Mit lehet kívánni annak az embernek, aki a tegnap még mindannyiunk kis zsenge, szôke Bölöni Lacikája volt, és mára a 60. évét töltô, szintén valamennyiünk Bölöni mesterévé vált? Erôt, egészséget, boldogságot, sikert. A szerencsérôl gondoskodott a Fennvaló, a kitartásról meg ô maga. S ha egy picit önzô is lehetek, akkor a marosvásárhelyi és erdélyi népes szurkolótábora részérôl egy olyan keresztlabdát kívánnék, amilyennel csak ô tudta berajzolni a pálya átlósát, és amellyel a Közel-Kelet meghódítása után, elôbb- utóbb a világ közepének számító szeretett városa, Marosvásárhely irányába „szöktetheti” önmagát. Hogy még egyszer, bár egyszer zenghessük torkunk szakadtából a fülébe: Huj, huj, hajrá, szép volt, Laci!”

Publik Antal, hajdani marosvásárhelyi labdarúgó: „Az este írtam neki, meg is kaptam a választ tôle. Ahogy írtam neki, a legjobbakat kívánom számára születésnapja alkalmából!”

Kilyén László, marosvásárhelyi színész: „Isten éltesse sokáig! Nagyon sok boldog születésnapot kívánok neki örök hálával és szeretettel. A további munkájához sok egészséget és sikert kívánok!”

Dr. Keszeg János székely-udvarhelyi szájsebész, Bölöni jó barátja: „Középiskolai osztálytársak, majd egyetemi évfolyamtárs voltam Lacival, aztán a külföldre való szerzôdése után szoros baráti kapcsolatot tartunk egymással. Kívánok neki egészséget, sok szerencsét és legyen olyan ember mindig, amilyen volt, azaz határozott, céltudatos és igaz barát!”

Bölöni László életpályájának érdekességeibôl
A következôkben néhány érdekesebb információt tallózunk dr. Bölöni László magánéletébôl, sportolói pályafutásáról, amelyek a valamikori Ifjúmunkás hetilapban, majd a Bocsák Miklós által írt Futballsztár Erdélybôl címû könyvben jelent meg:

– Gyerekkori ajándékai közül csak egy labdára emlékszik egészen tisztán, amit az édesanyjától kapott. Az elsô foci balhéjára is jól emlékszik, amely az óvodában történt: egy nedves, csípôs labdával megrúgta Irén óvó néni lábát.

– 1970 nyarán Dicsôszentmár-tonból került az ASA-hoz 16 évesen. Kiskorú lévén az átigazoláshoz szükséges volt az édesanyja aláírása. Bátyja, István idôvel többször elmesélte, hogy az édesanyjuk az ASA akkori elnökének hányszor nyomta vissza az orra alá azt a bizonyos köteg valamit, és ô hányszor rúgta bokán az asztal alatt az édesanyját, hogy már írja alá a szerzôdést.

– Elsô válogatott mérkôzését Bukarestben játszotta Dánia ellen. Az akkori csapattársai többek közt Lucescu, Dudu Georgescu, Dumitru és Dinu voltak.

– A labdarúgáson kívül a sízést, a teniszt (amatôr versenyeken már részt vett) és a sakkot kedveli, de szereti nézni a profi ökölvívó mérkôzéseket is.

– Legkedvesebb színésznôje a felesége, Bölöni (Zakariás) Klára. A színészek közül kedveli Lohinszky Lorándot, Meril Streepet, illetve Jack Nicholsont és Robert de Nirót, holtversenyben.

– Az, hogy nagyrabecsült, világszerte ismert labdarúgó lett, szüleinek, feleségének, testvérének, továbbá edzôinek, a néhai Brassai Istvánnak, Bóné Tibornak, Kovács Istvánnak, aztán Lucescu Mirceának és Jenei Imrének köszönheti.

– Legjobban az egykori Steauánál és a válogatottnál Stoicával, Piturcával, Lacatussal, a néhai Kleinnal és Rednickel érezte magát a pályán.

– Labdarúgóként az volt a kabalája Marosvásárhelyen, hogy a jobb lábára kifordítva húzta fel a sportszár alá kerülô harisnyát.

– Hosszú és sikeres sportkarrierje során ritkán kérdezték egészségi állapotáról…

– Soha életében nem dohányzott, sôt, mindig is megrögzött nikotinellenes harcos volt, állítása szerint kevés sikerrel.

– A focinak köszönhetôen a három legszebb dolgot, amit az élettôl kapott, az a belénevelôdött egészséges akarás, a becsületes munkaigény és a foci által megadatott nagy sikerek és népszerûség íze, valamint a világ megismerése a sok utazás lehetôségének köszönhetôen.

– Kedvenc írója Passuth László.

– A 100. válogatott mérkôzéséig 43- szor gyôzött, 26-szor döntetlenre játszott és 31- szer vesztett vele a román válogatott.

– Labdarúgói karrierje során 607 bajnoki mérkôzésen 94 gólt szerzett, míg a román válogatottban 108 alkalommal lépett pályára (23-szor volt csapatkapitány), ahol 25 gólt ért el.

– 1977-ben és 1983-ban ô lett a legjobb román labdarúgó. 1986-ban a Steauával BEK-et és európai szuperkupát is nyert.

1992–2013 között edzte a Nancy, Románia, Sporting Lisszabon, Stade Rennais, AS Monaco, Al Dzsazira, Standard, RC Lens, PAOK Szaloniki együtteseit. 2012 óta a quatari Al-Khor csapatának vezetôedzôje, amely a ranglista 5. helyén van 25 ponttal.

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

A nyárádtőiek kihagyott gólhelyzetei megbosszulták magukat.

Harminchat év szünet után rendeztek újra 2. ligás mérkőzést Szászrégenben, azonban nem a helybeli Avântul, …