89 évesen tegnap este elhunyt Lohinszky Loránd érdemes művész

Az erdélyi színjátszás nagy mestere 1924. július 25.-én született Kolozsváron. Több mint ötven éves karriert hagyott maga mögött.

1950-ben a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet első végzett évfolyamán szerzett oklevelet Kolozsváron. Azonnal a Marosvásárhelyi Székely Színházhoz szerződött. 1954-től a Marosvásárhelyre áthelyezett Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanáraként segítette számos színésznemzedék kibontakozását.

Karrierje során végig hű maradt társulatához, miközben életművét vendégjátékok, rendezések és jelentős hazai, valamint anyaországi filmszerepek gazdagították. Az erdélyi közönség Lohinszky Lorándot olyan alakításokból ismerhette, mint Csehov darabjaiból Trepljov és Ványa Bácsi, az Őrnagy Örkény István: Tóték-jából, Bolyai Farkas Németh László: A két Bolyai című drámájából, Szervét Mihály Sütő András: Csillag a máglyán című drámájából. Filmszerepei révén, mint Udvardi a Nincs idő-ből, István a Holnap lesz fácán-ból, Török János az Apám néhány boldog évéből vagy Lukács a Retúr-ból.

Munkásságát számos díjjal jutalmazták. Megkapta az érdemes művész címet, a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, a Magyar Művészetért Emlékérmet, UNITER – életműdíjjal jutalmazták, díszdoktori címmel tüntette ki őt a bukaresti Nemzeti Színházi és Filmművészeti Egyetem, és Románia Csillaga tiszti fokozatával is jutalmazták. Hosszú, Marosvásárhelyen töltött életművének elismeréseként 2010-ben Bernády oklevelet és plakettet vehetett át a Bernády – napok gálaestjén. Az érdemes művészt felállva, több percen keresztül tapsolta a közönség. Lohinszky Lorándot a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem egyaránt saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …