Jó tett helyébe büntetést várj

A Kultúrpalota és a Városháza termeinek elnevezése elleni tiltakozást az elmúlt hét folyamán egy civil kezdeményezés is segítette Marosvásárhelyen, az akció kezdeményezőjét azonban pénzbírsággal illette a helyi rendőrség. Az okok között az is elhangzott, hogy olyasmit osztogatott, amit nem kellett volna.

Lakó Péterfi Tünde szabadidejében azon fáradozott, hogy a termek elnevezése ellen tiltakozók helyzetét megkönnyítse: azok számára, akiknek nem állt módjukban részt venni a közvitában tiltakozás benyújtása által, megfogalmazott beadványokat nyomtatott. Ezeket a Maros megyei prefektúra előtt lehetett átvenni az elmúlt héten. Az időpontokról Lakó Péterfi Tünde Facebook oldaláról lehetett értesülni, sőt csak abban az esetben jelent meg a nyomtatványokkal, ha ezt igényelték. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések is a közösségi oldalon történtek.

Egyik alkalommal megjelent a helyi rendőrség is a prefektúra előtt, és 1500 lejes büntetést szabott ki a kezdeményezőre. A vád: szórólapok engedély nélkül való osztogatása. Állítólag egy marosvásárhelyi lakos feljelentése miatt jöttek ki a rendőrök, de az is elhangzott, hogy olyasmit osztogatott, amit nem kellett volna. Lakó Péterfi Tünde személyes közösségi oldalán jelentette meg az információkat, nem személyes vállalkozást népszerűsített, hanem kiállt egy közügy érdekében, ezért jogtalannak találja a vádat és be is nyújtott egy fellebbezést.

A közvita határidejét meghosszabbították, július 14-ig lehet beadni a tiltakozásokat a termek elnevezése ellen. Amennyiben igény lesz rá, Lakó Péterfi Tünde a jövő héten is ott lesz a prefektúra előtt a nyomtatványokkal, és a büntetésre való tekintettel engedélyt fog kérni „szórólapok” osztogatására.

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …