Kitiltanák az erdőből a hegyimentőket a palotailvai erdészek, adta hírül nemrég az egyik napilap. Az erdők őrei azzal érveltek, hogy csak különleges engedély birtokában szabad közlekedni az erdőben, az erdészeti törvény szerint. Persze a helyzet pikantériájához az is hozzátartozik, hogy több szem többet lát. Az erdőben gyakorlatozó és szolgálatot teljesítő hegyimentők sokszor nem szívesen látott tanúi a törvénytelen tarvágásoknak és falopásoknak, és ezért zavarja egyeseket jelenlétük. Micsoda kifordított logika. Az állam, ahelyett, hogy az erdőt visszaszolgáltatná a tulajdonosoknak, ahelyett, hogy védené- saját, sérthetetlen birtokának tekinti, és lassan már az ózondús levegőt is megfizettetné az egyszerű halandóval. Az állam fél saját tagjaitól, agyára ment a birtoklási ösztön. A fa pénzt jelent, a pénz meg hatalom. S még a törvény is védi.
De hát az erdő nem köztulajdon? A nemzet, az ország, a közösség tulajdona? Tudtom szerint a nép, az állam belőlünk áll, és az erdőt nem a hatóság ültette, hanem Isten! És nekünk adta, hogy életünk legyen: levegő, fa, víz állat, árnyék…Az erdészek nem a közösséget szolgálják? A társadalmi szerződés alapja a törvényalkotáskor nem a megfélemlítés, a hatalommal való visszaélés volt, hanem a bizalom. Tartsd meg a törvényt, hogy mindenkinek jó legyen. Az erdészeti törvényt pedig nem az erdészek hatalmának növeléséért hozták, hanem azért, hogy a közösségben tudatosuljon: felelősek vagyunk erdeinkért. Az erdő az egész közösségé, nem az erdész magánbirtoka. Őt a közösség bízza meg. Ő nem tilthat ki senkit. Ha meg bűncselekmény történik, a vétkest büntessék meg. De ne üljenek fordítva a lovon. Ne tévesszék magukat össze az Erdők Urával. Hiszen mostanság úgy tűnik, törvény mindjárt azt is bünteti, aki engedély nélkül madárdalt hallgat az erdőn… Előbb büntetné meg a medvét málnalopás közben…
Az erdészek óvni akarják a környezetet. A rablóktól még hagyján, de tőlünk? Akkor viszont minden rőzsegyűjtő, barangoló, turista, hegymászó, hegyimentő, négykerekű motoros mellé rendelni kellene egy erdészt, hogy mondja meg mit szabad. Ez előtt, apáink idejében, egy erdőpásztor még tiszteletbe tartotta a természet törvényeit, miközben ő is megélt, mert a fáma szerint minden fán ott csüngött vagy egy házikenyér, vagy egy pár bakancs, vagy egy liter pálinka. Ha nem jól viselkedett, beletörött bicskája a fába s elzavarták az emberek. Népdalaink nagy része is a természet szépségéről szólt. Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő-madár lakik benne. A jelek szerint el kell törölnünk pár száz népdalt, mert nincs, ahol, s amiről énekelni. De akkor tiltsuk ki -hatalmi szóval- a remetéket, az erdővágókat, a menedékházak üzemeltetőit, de még a hétvégi vityillók gazdáit is. Hogy ne legyen birtokháborítás, az erdészek költözzenek be az erdő közepébe, s kerítsék be azt. Így biztosíthatnák az erdő nyugalmát, s a sajátjukét is…
Lassan az állami erdészet annyira az erdő felől kezd állni, hogy nem látja a fától az erdőt, és hazulról visz oda tűzgyújtót, ha flekkenezi akar. Jelen esetben a tények nem eltakarják, hanem kitakarják a valóságot, hogy az legyen egyértelműbb, lássa mindenki. A lecsupaszított hegyekről alázúduló áradat aztán magával fogja sodorni a kacsalábón forgó erdészházakat is. Mert az Erdők Ura nem hagy gúnyt űzni magából.
2010. július 14.
Sebestyén Péter
