Navigáció: Kezdőlap / Sport / Asztalitenisz : Koós Gyula-emlékverseny ötödször

Asztalitenisz : Koós Gyula-emlékverseny ötödször

A hegedûk városában az elmúlt hét végén immár V. alkalommal szervezték meg a Koós Gyula-emlékversenyt. Az eseménynek a szászrégeni Florea Bogdan Gimnázium sportterme adott otthont. A párharcok megkezdése elôtt a jelenlévôk egyperces csenddel adóztak a 2009 augusztusában elhunyt közismert szászrégeni sportember emlékének.

Az emlékversenyre a szászrégeniek mellett többek között Marosvásárhelyrôl, Marosludasról, Maroshévízrôl, Parajdról, Kolozsvárról, Székelyudvarhelyrôl és Gyergyószentmiklósról érkeztek, 51 versenyzô, akik mindannyian az amatôr kategóriában küzdhettek az elsôségért. A mérkôzések mintegy nyolc órán át zajlottak, kilenc játékasztalnál. Elôbb a selejtezô-, majd a fôcsoportokban, végül a legjobb tizenhat közé jutásért már egyenes kieséses rendszerben folyt az ádáz csata. A párharcok remek színvonalra emelkedtek, kiegyensúlyozottak, látványosak és izgalmasak voltak. Örömmel könyvelhetjük el, hogy az V. Koós Gyula-emlékversenyen rengeteg tehetséges gyerek és ifjú vett részt. A fiatalok bizonyítottak is, hiszen közülük ketten, Gál Róbert, valamint Mocean Dan alig 12-14 éves létükre az elôdöntôig meneteltek!

A délutáni órákra már csupán a legjobbak maradtak játékban. Az elôdöntôben a következô eredmények születtek: Bauer Lajos (Marosvásárhely) – Gál Róbert (Marosvásárhely) 3-0, Simion Boby (Kolozsvár) – Mocean Dan (Kolozsvár) 3-1. Említésre méltó, hogy az utóbbi elôdöntôben mester és tanítványa párharcát láthattuk. Az V. Koós Gyula-emlékverseny döntôjében Bauer Lajos könnyedén, 3-0 arányban legyôzte a kolozsvári Simion Bobyt. Az 5-8. helyezettek: Fazakas Attila (Maroshévíz), Farcas Vlad (Kolozsvár), Zidar Victor és Ördög Zoltán (mindketten Szászrégen).

A szervezôk a kiemelkedô eredményeket elért sportolókat oklevelekkel, serlegekkel és érmekkel díjazták. A sporteseményt ezúttal is a sport iránt elkötelezett, rendkívül lelkes Kántor Imre- Zoltán, a szászrégeni B osztályos Sport Kombat asztalitenisz-csapat tagja szervezte.

Szabó Antal-Loránd

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére