Václav Klaus : az EU el akarja pusztítani a nemzetállamokat

Václav Klaus volt cseh köztársasági elnök úgy látja, hogy az Európai Unió mai elitje egy nagy állammá kívánja átalakítani az uniót, amely elpusztítaná a történelmi európai nemzetállamokat és a demokráciát.

A konzervatív politikus ezért arra szólítja fel az európai demokratákat, hogy ébredjenek fel, s akadályozzák meg ezeket a terveket. Az Európai demokraták, ébredjünk fel! című felhívását Klaus vasárnap a honlapján tette közzé.

Klaus szerint az EU mai vezetése, de elsősorban a „radikális zöldek” az egykori Szovjetunió mintájára igyekeznek átalakítani a szervezetet.

A cseh exelnököt különösen a Daniel Cohn-Bendit és Felix Marquardt zöldpárti politikusok, az Europeans Now mozgalom társalapítói által kiadott „Fiatal európaiak… Egyesüljünk!” című felhívás háborította fel. Klaus azt állítja, hogy ez a felhívás tudatosan utal Marx Károly Kommunista kiáltványának híres mondatára: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”

„Azokat a szörnyűségeket, amelyek részben ennek a felhívásnak a következtében is a világban megtörténtek, tehát a több tízmillió áldozatot követelő, negyedszázaddal ezelőtt – sajnos túl későn – csődbe ment kommunista társadalmi-mérnöki projektet, most a modern baloldali, és nemcsak a vörös, hanem egyre inkább a zöld radikálisok is megpróbálják újraéleszteni az Európai Unió talaján” – olvasható a dokumentumban.

Klaus úgy látja: az „új vezérek” kendőzetlenül csak azt fogalmazták meg, amit az Európai Unió vezetése kevésbé radikális kifejezésekkel, hogy ne ijessze meg a polgárokat, már régen hangoztat.

„Cselekedeteikkel azonban nem kevésbé radikálisan ugyanazt a célt követik. Az olyan forradalmárok, mint Cohn-Bendit és társai csak az a hibát követik el, hogy ezt a politikai ambícióik érdekében modernre festett totalitárius ideológiát az európai választáson leplezetlenül nyilvánosságra hozzák” – vélekedik a volt cseh államfő.

Klaus úgy látja, hogy „az európai demokraták alszanak”, ezért tettekre kell őket buzdítani. Az exelnök ezért felszólítja az európai demokratákat, hogy csatlakozzanak a dokumentumhoz.

 

MTI

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghatározták az 1849. július 30-31-én lezajlott segesvári csata pontos helyszínét.

Régészeti módszerekkel meghatározták az 1849. július 30-31-én lezajlott segesvári csata pontos helyszínét – nyilatkozta vasárnap …