Szélesítés vagy bővítés?

Több mint négy kilométeren aszfaltozzák le a Beresztelke és Vajdaszentivány közötti útszakaszt – döntött a Maros megyei önkormányzat. A testület alelnöke szerint nemcsak aszfaltozni, hanem bővíteni is kellene az utat, mert veszélyes.

A 154J jelzésű megyei út felújításáról kellett dönteniük a Maros megyei képviselőknek. A testület alelnöke, Lokodi Edit Emőke – előbb magyar nyelven, szinkrontolmácsot kérve, majd annak hiánya miatt románul is – elmondta, ismeri a helyzetet, hiszen 2012 júniusa előtt elnökként foglalkozott a kérdéssel. „Tavaly versenytárgyaláson választottuk ki a munkálatokat folytató céget, és egy határozattervezetet is elkészítettünk, amely a jelenlegi szakasz kiszélesítéséről szólt. A mostani tervezet is jó, de elő kellene venni azt a javaslatot is és ismét a testület elé bocsátani. Az út nagyon szűk, ezért 2004 előtt született javaslat, hogy úgynevezett útzsebeket, vagyis szakaszonként egyik vagy másik oldalon pótsávokat létesítsünk, de az út nagyon kanyargós, nem belátható, ezért ettől a tervtől elálltunk” – ismertette Lokodi Edit.

A megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre hallani sem akart arról, hogy az aszfaltozás helyett szélesítsenek. „Amikor arról beszélünk, hogy kövezzünk-e le egy földutat, vagy bővítsünk egy olyan aszfaltutat, amely a mezőn ér véget, négy kilométerre Beresztelkétől, akkor szó sem lehet arról, hogy ehelyett szélesítsünk egy olyan szakaszt, amelyet már aszfalt borít. Most először kerül bitumkeverék a Vajdaszentivány és Beresztelke közötti részre” – fogalmazott Dobre.

A testület végül megszavazta, hogy a két települést összekötő négy kilométeres útszakaszt egy év alatt leaszfaltozzák, összesen 6,1 millió lejből. A 154J jelzésű, 13 kilométer hosszú megyei út Beresztelkét Marossárpatakkal köti össze, és áthalad Vajdaszentivány központján.

Gáspár Botond  – székelyhon.ro –

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …

One comment

  1. Vajon Dobre ugyan így reagál ha a Görgény völgyén kell aszfaltozni?