Navigáció: Kezdőlap / Városi hírek / Szászrégenben is megalakult a kerületi Nőszervezet

Szászrégenben is megalakult a kerületi Nőszervezet

„Gyereksarokkal vártuk a Szászrégen kerületi RMDSZ Nőszervezet alakuló gyűlésére a hölgyeket. A gyerekek játszottak önkénteseink felügyelete alatt, mi beszélgettünk, barátkoztunk, dolgoztunk, meghallgattuk egymást és terveztünk. Jó volt hallani azt, hogy a jelenlévők ki akarnak mozdulni kicsit otthonról, együtt lenni más hölgyekkel és beszélgetni, tanulni egymástól” – mondta Csép Éva Andrea, a Maros megyei Nőszervezet elnöke.

Az alakuló gyűlés alkalmával a hölgyek a munkanélküliség valamint az anyanyelvű oktatás kérdését is megvitatták. Mint kiderült Görgényüvegcsűrön a nők 90%-a nem dolgozik sehol, háztartásbeliek mivel a térségben nincsenek munkalehetőségek. Az anyanyelvű oktatás kapcsán a hölgyek azt szeretnék, hogy közösen összefogva támogassák a helyi oktatási intézményeket és győzzék meg a szülőket, hogy ne vigyék el a nagyvárosokba gyerekeiket, bízzanak a helyi pedagógusokban.

Az alakuló gyűlésen Mester Ibolya megyei alelnököt választották a kerületi szervezet elnöki tisztségére, munkáját négy alelnök segíti: Csorvási Ildikó Kisfülpösről, Szász Teréz Görgényüvegcsűrről, Gorbai Mária Marosvécsről és Vajda Piroska Ildikó Magyaróról.

marosvasarhelyi.infó

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére