EKE-napi pályázat: Meghívó a Tündérkertbe

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 2014-ben is meghirdeti az EKE-napi pályázatot „Meghívó a Tündérkertbe” címmel. A cím és témaválasztást egy nagy esemény indokolja, melyre az elmúlt évben került sor. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület ugyanis egy nagyon rangos kitüntetést kapott, a Magyar Örökség Díj tulajdonosa lett. A díjat Tündérkertet óvó szeretetével érdemelte ki, azzal, hogy a meseszépségű Erdély értékeit felkutatja és ismerteti, hogy szinte nincs is olyan szeglete Erdélynek, melyet ne barangoltak volna be az ekések és meghívottaik.

A díj közös, tehát a felelősségen is osztoznunk kell. A Tündérkert, azaz Erdély számos szépségét nem elég ismerni, hanem másokkal is meg kell ismertetni, hát erre buzdítunk benneteket is, kedves pályázók.

Olyan fogalmazásokat várunk tőletek, melyekben egy-egy erdélyi természeti értéket mutattok be úgy, hogy meglátogatásakor szerzett élményeiteket írjátok le. Nem lehet mesét, valótlanságot írni hozzá, viszont fontos az, hogy a leírtak által mások is kedvet kapjanak az adott hely közvetlen megismerésére. Írhattok egy számotokra kedves barlangról, egy hegyről, de akár tóról is, lehet fogalmazásotok témája egy olyan helyszín, melyhez legendák fűződnek, vagy egy olyan hely a környéken, melyet még csak kevesen ismernek. Hívjunk meg mindenkit ebbe a csodálatos Tündérkertbe! Ehhez az szükséges, hogy mi megteremtsük a lehetőséget, ti pedig olyan nagyszerű írásokat küldjetek be, melyek nemcsak elismerést és díjat érnek, hanem ide is csalogatják a nagyvilág természetjáróit.

Az I–II., III–IV., V–VI., VII–VIII. és IX–XII. osztályosok korcsoportjába tartozó tollforgatók alkotásait várjuk. A beküldött írások terjedelme egy kézzel írott oldal vagy 3600 betűjeles gépelt szöveg lehet (helyközökkel együtt). Az íráshoz, fogalmazáshoz rajz vagy más illusztráció is mellékelhető, az értékelésnél azonban csak az írást vesszük alapul, kiemelten pontozva a tartalom eredetiségét, a szerkezetet és stílust, de figyelembe vesszük a nyelvhelyességet, helyesírást és a külalakot is.

Beküldési határidő (az e-mail küldésének vagy a postai bélyegzőnek a dátuma): 2014. május 12., az EKE napja

Postacím: S.C.A., 400750 Kolozsvár (Cluj), O. P. 1., C. P. 41.

E-mail: ekenap@eke.ma

Az elektronikus levél tárgyaként, illetve a borítékon kérjük feltüntetni: EKE-napi pályázat, valamint az írás végére kötelező módon kérjük felírni a beküldő nevét, postacímét, életkorát és azt, hogy hányadik osztályos. A saját, a szülő vagy a tanító-tanár elektronikus postacímét, illetve telefonszámát is kérjük feltüntetni.

A beküldött pályamunkák legjavát (írásokat, illetve a legsikerültebb rajzokat) az Erdélyi Gyopár, az EKE kéthavi folyóirata közli majd, a díjazásról ugyanezen lap hasábjairól vagy az egyesület honlapjáról (www.eke.ma) értesülhetnek az érintettek. A díjakat a XXIII. EKE Vándortábor nyitóünnepségén, 2014. július 29-én adjuk át.

Díjak:

I. díj: egy háromnapos Élmények Iskolája program Szovátán az Outward Bound Ifjúsági Központban (az Outward Bound Románia felajánlása), egy Columbia-túrazsák (a Dockyard Islands Kft., a Columbia sportfelszerelések forgalmazójának felajánlása) és egyéves előfizetés az Erdélyi Gyopárra;

II. díj: egy Black Diamond Ion fejlámpa (a Mormota webáruház ajándéka), belépő a hargitafürdői Balu kalandparkba (a Balu kalandpark felajánlása) és egyéves előfizetés az Erdélyi Gyopárra;

III. díj: egy pár túrazokni (a Scopus sportüzlet ajándéka), egy 2015-ös EKE-falinaptár és egyéves előfizetés az Erdélyi Gyopárra.

Sok sikert kíván az Erdélyi Kárpát-Egyesület vezetősége!

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Nyilatkozat a Magyar Autonóm Tartományról.

Küldöttgyűlést tartott a Székely Nemzeti Tanács A Székely Nemzeti Tanács november 18-án a marosvásárhelyi Vártemplomban …