Néppárt: összefogásra vagyunk „ítélve”

A marosvásárhelyi Petőfi-szobornál tartotta megemlékező ünnepségét a Néppárt és az EMNT Maros megyei szervezete. A rendezvény fő üzenete az volt, hogy a magyarok, székelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy egymást szidalmazzák.

A román, a székely, a magyar és a Néppárt zászlaja előtt gyülekezett több száz marosvásárhelyi szombaton kora délután, hogy az EMNP és az EMNT rendezvényén megemlékezzen a 166 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc eseményeiről. Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak az üzenetét Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, Lukács Bence Ákos olvasta fel.

„Ez a magyarok napja. A magyarság 1848-ban kinyilvánította, hogy összetartozik, hogy saját ügyében dönteni akar. Újra itt a lehetőség, hogy erős ország, erős nemzet legyünk. Magyarnak lenni egyet jelent a bátorsággal. Mutassuk meg a magyar nemzet egységét, összetartozását, bátorságát” – hangzott a magyar nemzet egészéhez intézett biztatás, majd Kilyén Ilka színművésznő szavalatát hallhatták a résztvevők, akik között – az előzőleg bejelentett ígérethez híven – jelen volt az RMDSZ nevében a megyei szervezet elnöke, Brassai Zsombor, a városi szervezet elnöke, Peti András, és az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, Vincze Lóránt is.

Kilyén László színművész-műsorvezető ezután Hidvéghi Balázs országgyűlési képviselőt, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnökét szólította mikrofonhoz, aki kiemelte, 1987-ig miként törekedtek az elnyomó rendszerek március 15-e eltörlésére, lekicsinylésére, sikertelenül.

„1848-49-ben a magyarság a haladás élére állt, példát mutatott, mindezt az egyéni és a nemzeti szabadságért, a polgári demokráciáért, hogy saját sorsunkról magunk dönthessünk. Ezután 1956 ismét magasra emelte a világ magyarság iránti tiszteletét. Március 15. Az összmagyarság ünnepe is, hiszen csak együtt lehetünk erősek, a határok nem választhatnak el egymástól, a magyar választójog pedig ennek a politikai akaratnak a gyümölcse” – mondta, végül a budapesti központi ünnepség mottóját idézte: „Tisztelet a bátraknak”. Ritziu Ilka Krisztina dalait követően a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, Portik Vilmos Petőfi Sándor a Székelyekhez című, 1848-ban kelt versét idézte: „Ha a magyar is elhagyja a magyart, nem lesz akkor olyan, ki vele tart.”

„Számíthatunk-e még valaki másra? Mint az évszázadok során annyiszor, most is csak magunkra számíthatunk! Nem engedhetjük el egymás kezét! Úgy, ahogy a magyar szabadságharc idején a nemzet összezárt, ma is ezt kell cselekednünk” – mondta. Hozzátette, az Európai Uniót nem érdekli sem az erdélyi, sem a Kárpát-medencei kisebbségbe szorult magyarság sorsa, nem nyújt segítő kezet. Említette a pereket, a tiltásokat, a törvények megkülönböztetett alkalmazását, valamint egy olyan Romániát, „ahol egyes bukaresti magyarok hangosabban követelik magyar nemzettársaik megregulázását, mint a román hangadók”, végül kiemelte, idén „a Nemzet választ. Az Országgyűlés Nemzetgyűléssé alakul. S a Nemzetgyűlés megválasztása számunkra nem csak lehetőség, jövőépítő kötelesség is kell legyen.”

A hatóságiak által felügyelt ünneplés koszorúzással, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult, incidens, rendbontás nem történt.

Gáspár Botond – székelyhon.ro  –

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …