Ismét megakadályoznák a marosvásárhelyi szabadságnapi felvonulást

A román demokrácia általános állapotára vall az a tény, hogy a marosvásárhelyi hatóságok az idén is próbálják akadályozni a Székely Szabadság Napja alkalmából meghirdetett főtéri tiltakozó akciót – értékelte a helyzetet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. A március 10-re meghirdetett megemlékezésre és tiltakozásra a szervezet vezetője mintegy negyvenezer résztvevőre számít Erdély minden sarkából. Az 1991/60-as törvény nem létező cikkelyeire, valamint vélt vagy valós csendőrségi jegyzőkönyvekre hivatkozva próbálja megtiltani a Székely Szabadság Napjára kihirdetett rendezvény egy részét Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala. Akárcsak a tavaly, a városháza az idén is megakadályozná a székelység március 10-re szervezendő főtéri tiltakozó akcióját. A szervező Székely Nemzeti Tanács és a Siculitas Egyesület elképzelései szerint a résztvevők az idén is a székely vértanúk postaréti emlékoszlopától vonulnának a főtérre, ahol a prefektúra épülete előtt tiltakoznának a kormány regionalizációs tervei ellen. A tüntetésről Izsák Balázs, az SZNT elnöke január 29-én értesítette az önkormányzatot, rá egy napra, 30-án viszont kedvezőtlen választ kapott. A polgármesteri hivatal ugyan engedélyezte a vesztőhelyen tervezett történelmi megemlékezést, de megtiltotta a belvárosba való menetelést és a főtéri tüntetést.

Dorin Florea polgármester az utcai tiltakozó akciókat szabályozó törvényre valamint a csendőrség 2013-as és 2014-es jegyzőkönyveire hivatkozik. „Egyrészt egy kegyeleti helynél történő megemlékezésre nincs szükség a városháza engedélyére, hisz azt még csak be sem kell jelenteni. Másrészt egy tüntetést sem kell engedélyezni, legfeljebb be lehet tiltani, de csak akkor, ha a hatóságoknak erre nyomos okuk van. Ilyen például az, ha tudomást szereznek a résztvevők esetleges államcsíny-kísérletéről. Ami meg a csendőrség elmarasztaló jegyzőkönyveit illeti, ilyenek 2013-ban nem készültek, a tavalyiak tisztázása meg a bíróság dolga” – vélekedett Izsák Balázs. Az SZNT elnöke azt is furcsának tartja, hogy a városháza éppen március 9. és 11., azaz egy hétfői és egy szerdai nap között nagyböjti népszokásokról szervez bemutatót a főtéren.

Bár a polgármester 2014-ben is betiltotta a főtéri tüntetést, az SZNT-t mégis meglepi Florea törvénytelennek tartott akciója. Izsák úgy véli, a decentralizáció és a regionalizáció ügye nem román-magyar etnikai kérdés, hanem közös érdek. „Ezelőtt két évvel úgy tűnt, a polgármester úr is megértette, hogy mindannyiunk célja, hogy Marosvásárhely legyen a régió központja. Egy múlt heti személyes beszélgetés alkalmából én meghívtam Dorin Floreát a március 10-i eseményre, ő viszont elutasította, mondván, hogy ennek még nem érkezett el az ideje. Szerintem ez akkor jön el, amikor román és magyar közéleti személyiségek úgy érzik, itt az ideje” – fogalmazott Izsák Balázs.

Újságírói kérdésre reagálva a Székely Nemzeti Tanács elnöke elhatárolta magát a tavaly a tömegből elszórtan kiáltott románellenes rigmusoktól. „A Vesszen Trianon! vagy a Székelyföld nem Románia! nem az SZNT jelszavai. Az ilyen meg ehhez hasonló románellenes skandálások nem szolgálják a mi ügyünket” – szögezte le Izsák. Szerinte a nemkívánatos szélsőséges illetve provokáló elemeket a szervezők csakis a hatóságok segítségével tudnák kiszűrni. A nemzeti tanács vezetője azonban figyelmeztetni kívánt, hogy bármilyen igazságtalan tiltás feszültséget kelt. Éppen ezért az SZNT a kedden a prefektushoz és a törvényszékhez fordult, kérve a városházi tiltórendelet megsemmisítését.

Nem kíván beavatkozni az SZNT és a városháza közötti konfliktusba Lucian Goga Maros megyei prefektus. A kormánybiztos kedden délután rámutatott: a hatályos törvények értelmében az ügy nem tartozik a prefektusi hivatal hatáskörébe, a döntés meghozatalára csakis az igazságszolgáltatás illetékes. A Maros megyei törvényszék közigazgatási részlege egyébként kedden iktatta az SZNT-nek a polgármesteri hivatal ellen megfogalmazott panaszát. A 2015/218/102-es ügyiratban még nem szögezték le az első tárgyalás időpontját.

Szucher Ervin – székelyhon.ro

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …