Monthly Archives: január 2015

Összefognak az erdélyi magyarok

Stratégiai partnerségre lép egymással az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentette be közös sajtóértekezletén szombaton a két szervezet vezetője, Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke és Izsák Balázs, az SZNT elnöke. A cél egy integrált autonómiaképviseletet létrehozása, a két szervezet összefogása pedig egy jelzés értékű első lépés annak az „új magyar egységnek” kialakítása …

Read More »

Állami kitüntetést kapott Klaus Johannistól egy marosvásárhelyi és egy szászrégeni hölgy

Klaus Johannis román államfő átadta kedden azokat az állami kitüntetéseket, amelyeket holokauszt-túlélőknek adományozott az auschwitzi koncentrációs táborban átélt szenvedésük előtti mély tisztelete jeléül. A román elnök a Hűséges Szolgálat érdemrend lovagi fokozatát adományozta Asztalos Erzsébetnek, Mármor Mártának (Szászrégen), Székely Lászlónak, Tusa Etelkának, Bóné Gabriellának, Braun Viorának, és Diamantstein Zsuzsannának (Marosvásárhely). Az utóbbi három kitüntetett személyesen vette át az elismerést az …

Read More »

Gyilkostói panamával gyanúsítják a gyergyói polgármestert – korábbi kampányfőnöke juttatta rács mögé

Hivatali hatalommal való visszaélés és zsarolás gyanújával indított bűnvádi eljárást a hétfőn este vizsgálati fogságba helyezett Mezei János ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A DNA szerint Gyergyószentmiklós polgármestere két évvel ezelőtt törvénytelenül eladott egy 400 négyzetméteres gyilkostói telket, holott a Budapest V. kerületével közösen alapított Monturist Kft. törzstőkéjébe tartozó terület elidegeníthetetlen. Az ügyészség kedden kezdeményezte az elöljáró harmincnapos letartóztatását. …

Read More »

CEDO: kártérítést kell fizetni az abafájai romáknak

Az Európai Emberjogi Bíróság (CEDO) csaknem kétszázezer euró értékű kártérítést ítélt meg 27 szászrégeni (abafájai) romának a nyolc évvel ezelőtt őket ért atrocitásokért. Összesen 37 személy perelte be az országot, illetve a román kormányt az őket ért atrocitások miatt, anyagi és erkölcsi kártérítést követelve. A CEDO tíz személynek nem, de a többi 27-nek elfogadta a panaszát, és részben kártérítési igényét …

Read More »

Eladó a sáromberki Teleki-kastély is

A bukaresti Artmark aukciós ház eladásra kínálja a Maros megyei sáromberki Teleki-kastélyt és a Hunyad megyei poklisai Pogány-kastélyt. Az aukciósház – a honlapján közölt tájékoztatás szerint – szerdán mutatja be Bukarestben a történelmi épületek értékesítésére létrehozott üzletágát, amelynek kínálatában a két erdélyi kastély mellett más, a román kulturális örökség részét képező ingatlanok is szerepelnek. Mint az aukciós ház illetékese közölte, …

Read More »

Építkezési engedély nélkül a szászrégeni enyvgyár

Nem írta alá Maria Precup, Szászrégen polgármestere a török tulajdonban levő Kastamonu cég enyvgyár létesítésére benyújtott építkezési kérelmét. Már csak erre lett volna szükség a munkálatok megkezdéséhez. Korábban a környezetvédelmi ügynökség az elkészített hatástanulmány alapján megadta a környezetvédelmi jóváhagyást. A Kastamonu cég jelenleg forgácslapokat gyárt Szászrégenben, és elindította az engedélyeztetési eljárást egy formaldehid alapú enyvgyár építéséhez. A helyi civil szervezetek …

Read More »

A Heineken szerint Székelyföld nem létezik

Románokat megszégyenítő nacionalista hangot ütött meg a holland multinacionális cég abban a perben, amelyet a társaság romániai vállalata a Csíki Sör Manufaktúrát működtető cég ellen indított a „csíki sör” márkanév vélt eltulajdonításáért. A Heineken 2003-tól rendelkezik a Csíkszeredában gyártott „Ciuc Premium” (Csíki Prémium) sörmárkával, melyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. Miután 2014 novemberében megjelent a piacon a Csíki Sör …

Read More »

Nagy András: meg akarják akadályozni a 2016-os választásokon való indulásomat

Szászrégen volt polgármesterének több problémája is van a DNA állításaival. Szerinte semmiféle korrupciós ügy nem történt Hivatali visszaélés miatt emelt vádat Nagy András és az általa 2004 és 2012 között vezetett szászrégeni polgármesteri hivatal hét alkalmazottja ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA), derül ki hétfői közleményükből. A volt polgármester, akit az ügyészség meg 702 ezer lejes kár okozásával vádol, etnikai és …

Read More »

Így lopják a fát fényes nappal

Illegálisan szállított faárut foglaltak le A marosvécsi és idecsi rendôrök szombaton Disznajón egy 25 éves felsôrépai férfit igazoltattak, aki 3 ûrméter akácfát szállított. Az ellenôrzés során kiderült, hogy az illetô nem rendelkezik a szállítmány eredetét igazoló iratokkal

Read More »

Kódex-koncert Szászrégenben

Január 22-én, csütörtökön délután 5 órától a radnótfáji új református templomban lép fel a csíkszeredai Kódex régizene-együttes. Repertoárjukban régi erdélyi magyar népzene, reneszánsz udvari muzsika, megzenésített Balassi-versek szerepelnek. Az együttes tagjai a Csíkszeredai Mûvészeti Líceum tanárai. Szervezô a szászrégeni Kemény János Mûvelôdési Társaság.

Read More »