Szilágyi Zsoltot választották az EMNP új elnökévé

Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) korábbi alelnökét és államfőjelöltjét választotta a párt elnökévé az EMNP Marosvásárhelyen ülésező harmadik országos küldöttgyűlése szombaton.
küldöttgyűlése szombaton.

A papírformának megfelelően ért véget az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szombat délutáni, harmadik küldöttgyűlése: a résztvevők az alakulat korábbi alelnökét, Szilágyi Zsoltot választották a párt élére. A volt államfőjelölt konkurencia nélkül nyerte a versenyt, hisz ellenjelöltjei egytől egyig visszaléptek.

Toró T. Tibor korábbi elnök lemondása után mindenki tudta, hogy az elnöki szék várományosa csakis Szilágyi Zsolt lehet. A küldöttek egy része el is nevette magát, amikor a képzőművészeti tárlatok helyszínéül is szolgáló marosvásárhelyi Ifjúsági Ház előcsarnokában megpillantotta a nagyváradi politikus nevét az egyik, kisplasztikák kiállítására elhelyezett piedesztálon. Szilágyi megválasztása akkor vált igazán formasággá, miután a többi négy ellenjelölt visszalépett, mi több a távozó elnök is eddigi jobb kezének a támogatására biztatta az egybegyűlteket. „Szilágyi Zsolt lehet az az integráló személy, aki új hitet és lendületet adhat az EMNP-nek a további építkezéshez, és a 2016-os választásokon való jó szerepléshez” – mondta Toró T. Tibor.
Első elnöki minőségben tartott sajtótájékoztatóján, Szilágyi Zsolt hangsúlyozni kívánta: ő azokkal vállalkozott közös munkára, akik őszinte, tiszta, autonómia-központú politikával akarnak jövőt teremteni az erdélyi magyarságnak. Csapatából nem fog hiányozni elődje sem, akit a munka folytatására kért, az EMNP korábbi vezetője pedig vállalta, hogy az újonnan létrehozott tisztségből, stratégiai alelnökként szolgálja tovább a néppártot. Egyébként Szilágyi megszavazása után a küldöttek Zakariás Zoltánt, Zatykó Gyulát, Mátis Jenőt, Johann Tajerlinget és Kolcsár Andrást választották alelnöknek.

Szilágyi a jövő nyári önkormányzati választásokra való felkészülést nevezte az alakulat legfontosabb feladatának. Első lépésként választási szövetséget ajánlott a Magyar Polgári Pártnak. Ezzel szemben továbbra is az RMDSZ-szel szembeni verseny szorgalmazója maradt. Mind Szilágyi, mind Toró ugyanakkor azt javasolta, az erdélyi magyar-magyar párbeszéd érdekében élesszék fel az RMDSZ-szel együtt 2009 létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot, amelyben a pártok mellett az autonómiamozgalmak képviselőinek is találják meg a helyét.

Beszédeikben sem a néppárt, sem az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetői nem feledkeztek meg üzenni az azonos időpontban, száz kilométerrel odébb, Kolozsváron ünneplő RMDSZ-nek. Szilágyi gratulált a 25 éves évfordulóját ünneplő szövetségnek, és felidézte, hogy az EMNP-ben is sokan vannak, akik alapítói voltak az RMDSZ-nek, mondván, nem az ő hibájuk, hogy most már külön szervezetekben politizálnak. Toró T. Tibor emlékeztetni kívánt arra, hogy „az igazi erdélyi magyar pártot” hármas ellenszélben sikerült létrehozniuk, aminek Bukarest nem örült, amelytől az RMDSZ is féltette a képviselet egyeduralmát, és az MPP óvta az ellenzékiség monopóliumát.
Félórás köszöntőbeszédében, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács üdvözletét hozó Tőkés László ennél is keményebben fogalmazott: miután üdvözölte a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő RMDSZ-t (hisz „a mi történetünk is részét képezi a 25 év történetének”), rögtön hozzátette, hogy a szövetség dicső múltjával akarja igazolni sivár jelenét. Ezért ünneplés helyett önvizsgálatot, revíziót javasolt Kelemen Hunor, Markó Béla és társai számára. Mindemellett nem tartaná jó ötletnek lemondani a szövetséggel való együttműködésről, azonban az összefogásnak semmiként nem az RMDSZ ernyője alatt kell létrejönnie, vélekedett az EP-képviselő. Tőkés abbéli reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben sikerül a néppárt és a romániai magyar választók döntő többsége által támogatott Klaus Johannisszal a sajátos magyarságpolitika kidolgozásáról tárgyalni, hiszen „a magyarság igényeit nem lehet a Románia 18 kisebbségére vonatkozó kisebbségpolitikájába belezsúfolni, amint azt az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetében megkísérelte”.

„Egyesek azt mondják, az EMNP-ről, hogy lakájpárt, és azt, hogy ejtették Budapesten. Nem kell felülni minden híreszteléseknek, és az sem igaz, hogy meg akarják vonni a magyarországi támogatásokat a Demokrácia Központ hálózattól” – jelentette ki Tőkés László, utalva arra híresztelésre, ami az egyik RMDSZ-es politikus által vezetett Bukaresti Rádió magyaradásában kapott szárnyra.
Szucher Ervin – székelyhon.ro –

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …