Márton Áron püspök emlékezete Szászrégenben

A szászrégeni plébánia szeretné összegyűjteni a hívek személyes visszaemlékezéseit Márton Áron püspökről, és az ehhez kötődő tárgyi emlékeket. A február 12-én elindított kezdeményezés első eredményeit már megosztották a plébánia honlapján – számol be a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. A szászrégeni római katolikus plébánia egyike azoknak, ahol az 1990-es politikai változások óta szobor állít emléket Márton Áron püspöknek. 1992. június 28-án – a bérmálás alkalmával – Bálint Lajos érsek áldotta meg a templomkertben Áron püspök első életnagyságú szobrát. A fekete öntött kőből készült szobor Jorga Ferenc helyi művész alkotása. 2002-ben pedig elkészült a templom Márton Áront ábrázoló üvegablaka, Cârcu Mihai, Cârcu Rodica és Pavel Marius alkotása, László Sándor és Kovács Jakab néhai plébánosok adományából. Február 12-én a szászrégeni plébánián is megemlékeztek Márton Áron püspökké szentelésének 76. évfordulójáról. Erre készülve igyekeztek összegyűjteni azokat a fényképeket és emlékfoszlányokat, amelyek a helyi katolikus hívek fotóalbumaiban, illetve lelkében fennmaradtak. Szászrégenben 1971 júliusában volt a bérmálás. Börtönévei (1949–1955) és kényszerlakhelye (1957–1967) után ez volt Áron püspök első szászrégeni bérmaútja: ekkor 577 fiatal bérmálkozott. A házi őrizet ideje alatt, 1969-ben öt szászrégeni fiatal Gyulafehérvárra utazott, hogy a püspöki palotában részesüljön a bérmálás szentségében.
A tárgyi emlékek és személyes visszaemlékezések gyűjtését továbbra is szeretnék folytatni, és azokat a szászrégeni plébánia honlapján mindenkivel megosztani.
A Márton Áron-zarándoklatoknak, amelyek közül az elsőt másfél éve szervezték meg, rendszerint állomása Szászrégen. Balla Árpád plébános nemcsak megvendégeli a zarándokokat, hanem bemutatja a két műalkotást, a szobrot és az üvegablakot is. A következő, március 19. és 21. között sorra kerülő zarándoklat résztvevői is ellátogatnak Szászrégenbe az első napon.

Fotó: Rómkat.ro

Magyar Kurír

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vincze-Simó Franciska különdíjas lett.

XIV. Bujtor István Filmfesztivál Augusztus 22–25. között Keszthelyen rendezték meg a XIV. Bujtor István Filmfesztivált. …